– A lakásrendeletünk modell- és példaértékű, a modern lakásgazdálkodást szolgálja – szögezte le szerdai sajtótájékoztatóján Szopkó Tibor alpolgármester. Azt mondta, az előző közgyűlés után ígéretet tettek arra, hogy az „egyértelműen a város javát szolgáló” rendelettervezetet addig viszik a grémium elé, amíg az el nem fogadja az előterjesztést.

– Őszintén bízom benne, hogy ezúttal megszavazzák a képviselők. Bízom az ellenzék belátásában, a múltkori vitában lényegében pozitívan reagáltak rá. Biztos megvolt a politikai indok, amiért nem szavazták meg a rendelettervezetet, de ha reálisan átgondolják, akkor mellé kell állniuk, mert egyértelműen a miskolciak érdekeit szolgálja – hangsúlyozta az alpolgármester.

Szopkó Tibor felelevenítette, a lakásrendelet modell- és példaértékű, a modern lakásgazdálkodást szolgálja. Bevezetnének például egy objektív szakmai szempontrendszert, amivel egyértelműen a jellemzően magasan képzett, miskolci fiatalok itthon tartását célozza meg a városvezetés. A Velünk a város frakció egy módosító indítványt is benyújtott, amivel eltörölnék a korábban megemelt óvadéki díjat (kauciót) a régi bérlőknél.

– Több szakmai véleményt is kaptunk az ország több nagyvárosának szakembereitől, gyakorlatilag konszenzus alakult ki abban, hogy ez valóban egy példaértékű, modern előterjesztés.

Az is egyértelműen látszik – mutatott még rá az alpolgármester –, hogy a miskolciak részéről is nagy igény mutatkozik az önkormányzati bérlakások iránt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az E-lakáspályázatokon sokszoros szokott lenni a túljelentkezés.