A külföldre menekült szerencsi Balogh Sándor bűntársai viszik a balhét

A vizes vb megrendezésére létrehozott állami cég (Bp2017 Kft.) egykori gazdasági igazgatója, Balogh Sándor bűntársai elismerték bűnösségüket, vagyis hogy magánnyomozókat fizettek le, hogy a NAV-tól szerezzenek meg információkat. Balogh Sándor nem volt ott a keddi tárgyaláson, ugyanis még 2019-ben külföldre szökött.

Két évvel ezelőtt a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) derítette ki, hogy bizonyos nyilvántartásokból magánnyomozók információkat szereztek meg, a szálak pedig Balogh Sándorig vezettek, akinek a felesége Mager Andrea közvagyonért felelős miniszter volt.

Balogh összesen 35 millió forintot fizetett ki a magánnyomozóknak, akik feltehetően azt akarták megtudni, hogy mit tud róla a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ugyanis akkoriban már 587 millió forint adó elcsalása ügyében eljárás folyt ellene a vizes vb miatt.Az ügyészég aztán Baloghon kívül még 9 embert gyanúsított meg. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség idén júniusban emelt vádat 10 terhelttel szemben jogtalan előnyért a hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt.

A keddi előkészítő ülésen három vádlott elismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, elfogadva az ügyészség által felajánlott büntetést. Ez alapján a törvényszék Katonai Tanácsa a VIII. rendű vádlottat három rendbeli, felbujtóként, folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetésért két év börtönbüntetésre ítélte 3 év próbaidőre felfüggesztve. Emellett a bíróság 1,25 millió forint pénzbüntetést szabott ki rá, előzetesen mentesítve a büntetett előélet alól.

A VIII. rendű vádlott ügyvédként kapcsolatban állt az egyik magánnyomozóval, és azzal bízta meg őt – a vádirat szerint –, hogy bizonyos személyekre vonatkozóan a NAV-nál indult eljárások adatait szerezze meg az adóhivatal nem nyilvános nyilvántartásaiból.

Az egyik ügyben egy céggel szemben folyt nyomozás költségvetési csalás miatt. Az eljárás közben az ügyvédnő együttműködött a IX. és a X. rendű vádlottakkal abban, hogy a magánnyomozó révén jogosulatlanul adatokhoz jussanak. Ez a két utóbbi vádlott szintén elismerte a bűnösségét az előkészítő ülésen, így a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa hivatali visszaélésért pénzbüntetést szabott ki rájuk. A IX. rendű vádlottra 1,8 millió forintot, a X. rendű vádlottra pedig 1,25 millió forintot.

Balogh Sándor ellen jelenleg hat körözés van kiadva, kettő nemzetközi befolyás vásárlása és költségvetési csalás miatt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kérne Baloghra.

 Fotó: police.hu

(Blikk)