ITC -gate. Mit mond Rostás László

Rostás László, aki 2010-től 2018-ig dolgozott főépítészként a miskolci városházán, úgy véli, jól átgondolt szakmai döntést kell hozni a város lakóinak bevonásával.

– A sajtóban megjelent, és a fórumon elhangzó információk nem elégségesek ahhoz, hogy egyértelműen állást lehessen foglalni a kérdésben. Meg kell vizsgálni az épület állapotát. Az épületszerkezet garanciája 50 évre szól. Ez persze nem azt jelenti, hogy ennek lejártával automatikusan tönkremegy, hanem azt, hogy ennyi ideig szavatolt a szerkezet. Azonban lehetnek olyan kivitelezési anomáliák, amik okozhattak problémát. Úgy hiszem, határozott véleményt a bontás ellen vagy mellett csak akkor lehet kimondani, ha ezt szakértői vizsgálat előzi meg.

Rostás László szerint nagyon jól át kell beszélni az épület felhasználásának lehetőségeit.

– A szerkezet többletterhet nem képes elviselni. A kérdés az, hogy egy, a mai kor elvárásainak megfelelő irodaház valóban kialakítható-e benne, és ha igen, mennyibe kerülhet a teljes felújítás. Amennyiben a megtartás mellett dönt a tulajdonos, át kell gondolni, hogy azt a mostani formában kell-e megtenni, vagy mondjuk hasonlóképpen, mint ahogyan az Egyetemvárosban történt a 7-es kollégium esetében. Jelenleg Miskolcnak nincs egy olyan rendezvényközpontja, mint amilyen Debrecenben van például. Szerintem erre pedig kifejezetten szükség volna. Örülök annak, hogy a mostani fórumon kikérték a szakma véleményét, mert egy ilyen súlyú döntést mindenképpen komoly egyeztetésnek kell megelőznie. Emellett azt vallom, hogy a városlakókat is meg kell kérdezni: mi legyen az ITC sorsa, milyen funkcióban látnák legszívesebben az épületet?

Az eseményt követően Szunyogh László, Miskolc főépítésze összefoglalta a fórum eredményeit.

minap.hu