Robbanás volt a kabuli repülőtérnél
A Pentagon megerősítette a hírt. Több nyugati ország már korábban terrorveszélyre figyelmeztetett, azonban egyelőre még nem tudni, hogy terrortámadás történt-e.
„Meg tudjuk erősíteni, hogy robbanás történt a kabuli reptér mellett. Egyelőre nem világos, hogy vannak-e áldozatok” – írta Twitterén John Kirby, a Pentagon szóvivője. Kirby posztja alátámasztja az ausztrál, a brit és az amerikai kormány értesüléseit is, amik alapján már korábban félreverték a vészharangot és arra figyelmeztettek mindenkit, hogy amilyen gyorsan csak tudja, hagyja el Afganisztánt.
A BBC úgy tudja, hogy a robbanás az egyik kapunál történt, ahol az elmúlt napokban brit katonák állomásoztak. A brit védelmi minisztérium ugyanakkor nem tud arról, hogy bárki megsérült volna közülük. A Reuters hírügynökség egy amerikai forrásra hivatkozva azt írta, hogy öngyilkos merénylő robbantott. Joe Biden amerikai elnököt tájékoztatták a történtekről.