Kontraproduktív. Alakszai Z. is rájött, hogy egy hülyeséggel próbált Csöbör K.-nak kampányolni
Február óta számos alkalommal történt egyeztetés Veres Pál polgármesterrel. Az egyeztetéseken, az ITC területén megvalósítható fejlesztések valamennyi forgatókönyvében szerepelt az épület bontásának, illetve a helyi védettség levételének az ügye. A polgármester egy alkalommal sem jelezte, hogy ezzel nem ért egyet, egyéb javaslata az épület hasznosítására nem volt.
A kormányhatározat megjelent, a Kormány rendelkezésre bocsátotta forrásokat.
A miskolciak számos fórumon megfogalmazták pro és kontra a véleményüket, ugyanígy a helyi építész szakma is értékes és méltányolható szempontokat hozott felszínre. Ez helyes és üdvözlendő.
A megfogalmazott vélemények alapján kirajzolódik, hogy a terület, illetve az épület jövője további egyeztetéseket igényel.
Miután a Kormány csak olyan fejlesztéseket kíván megvalósítani, amivel a helyi közösség egyetért, ezért
– folytatjuk a tárgyalásokat a miskolci városvezetéssel, miskolci épitészekkel, valamint
– kezdeményezzük, hogy a Kormány halassza el az épület bontását addig, amíg az egyeztetések során ki nem alakul a terület közmegegyezésen alapuló jövőképe, és továbbra is biztosítsa a tervezéshez kapcsolódó forrásokat.