Mint kiderült, a helyi civilek és építész szakemberek többsége a bontás ellen van, így közmegegyezésen alapuló új tervek készülnének, amiket a bontás tervezésére szánt kormányzati forrásból finanszíroznának.
A miskolci ITC-székház bontásának leállítását kezdeményezi Csöbör Katalin fideszes parlamenti képviselő és Alakszai Zoltán kormánymegbízott. Kettőjük hétfői miskolci sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy sokan ellenzik a volt MSZMP-székház lebontását. Bejelentésük szerint arra kérik a kormányt, hogy továbbra is biztosítsa az épület lebontásának tervezésére szánt forrást, amelyet majd azokhoz a tervekhez tudnak felhasználni, amelyek közmegegyezésen alapulnak.
Csöbör Katalin azt mondta: számos megbeszélést folytatott építészekkel, helyi szakemberekkel és civilekkel, és többségében azok voltak, akik ellenezték a bontást. A politikus felhívta az épület iránt érdeklődőket, hogy töltsék ki a közösségi oldalára feltöltött kérdőívet, hiszen, ahogy posztjában írta: „abban mindenki egyetért, hogy a miskolci ITC-székház jelenlegi állapotában nem maradhat. Abban azonban megoszlanak a vélemények, hogy mi legyen az épület sorsa”. A kérdőívben erre vonatkozóan opcióként szerepel a bontás, a részleges bontás és a felújítás ötlete, arra a kérdésre pedig, hogy mi lehetne a székház helyén, egyebek mellett a szabadidőpark, játszótér és főtér is választható lehetőség.
Alakszai Zoltán így fogalmazott közösségi oldalán egy korábbi bejegyzésben: „A miskolciak számos fórumon megfogalmazták pro és kontra a véleményüket, ugyanígy a helyi építész szakma is értékes és méltányolható szempontokat hozott felszínre. (…) A megfogalmazott vélemények alapján kirajzolódik, hogy a terület, illetve az épület jövője további egyeztetéseket igényel.”
A Dósa Károly által tervezett egykori MSZMP-székház bontásának előzményeiről mi is írtunk. Augusztus elején még arról szóltak a hírek, hogy közösségi parkot alakítanának ki az épület helyén, amit néhány éve még fel akartak újítani és átalakítani, a környékén pedig kormányzati negyed jött volna létre. A nagy volumenű fejlesztés végül mégsem valósult meg, azonban most úgy tűnik, ismét több lehetőség kínálkozik a székház jövőjének alakulására. A téma aktualitásán nemrég Juhász-Nagy Balázs, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara elnökének írását közöltük, ami itt olvasható.
Meg kell tartani az összes ocsmány épületet, amelyek miatt MIskolcot a legcsúnyább városnak tartották és tartják. Nem kell ellensúlyozni a Belvárosban az autóterhelés miatt növekvő légszennyezést, nem kll park. Helytte folytatódjon a lakosságcsere a városrészben. Telepítsenek be minél több fészekrakót.
hülye
Igazad van.
Minek ez a „4-5 év” hazugság ? Röpke 5 évig volt mszmp ?
„Dósa Károly ITC székházának (korábban 4-5 évig MSZMP székház) jövőjéről.”
A Dósa Károly által tervezett épületről a Magyar Építőművészet 1979-ben megjelent cikkéből, amit maguk maguk az alkotók írtak, kiderül: „A városban megoldatlan volt a különböző szintű párt- és KISZ-szervek, valamint intézményeik elhelyezése. Ennek alapján született a döntés arról, hogy a városban új székházat kell építeni a megyei, a városi és a járási párt és KISZ-bizottságok részére. Az épület helyéül a Magyar-Szovjet Barátság tere északkeleti területét jelölték ki.” Az épület tartalmi és formai szempontból is két jól szétválasztható funkcióból áltt: a „csendes” funkciókat (irodák, tárgyalók) ellátó vertikális tömegű irodarészből, illetve a „zajos” funkciókat (előadótermek, étterem, büfé, nyomda, konyhaüzem) kielégítő horizontális tömegű fogadószárnyból. A tervezői szándék szerint „a lefelé, ill. a felfelé induló lépcsők a nagy előadóterem úszó palástja, ill. a vizuálisan jelentkező nagy térbővület, valamint a felfelé induló lépcsővel szembeni körlépcső és a liftek biztosítják az épület térbeli kibontakozását”. A cikkben említik egyebek mellett a nagy üvegfelületekkel és teraszokkal bővülő előcsarnokot és a „sajátos intim atmoszférával rendelkező”, 500 fős nagytermet is, amelynél „a kedvező megjelenésen kívül szempont volt a tér klimatizálása, a jó tér- és elektroakusztika, árnyékmentes világítás, valamint a jó látási viszonyok megteremtése”. (Magyar Építőművészet, 1979. 28. évf. 3. szám)
ELHAGYATOTT:
https://urbexsessionhungary.com/elhagyatott-szekhazak-irodahazak/mszmp-itc-szekhaz-miskolc/
Igen. Ezt csináltátok 9 évig.
Tudjuk! Bolsevikoknál „Csak a jövő a biztos. A múlt bizonytalan”
A mínusz 36 milliárdot is átírtátok 51-re. Kriza nem megduplázta a város bevételét, hanem megfelezte. Nem befejezte a cuclib félbe-szarba itt hagyott beruházásait, hanem elbontatta azokat. Nem lízingelt CNG buszokat, hanem a
város levegő rontás céljából elajándékozta a románoknak. A számozott utca lakóit áttelepítette a Káli alatt felépített józsefattilára stb, stb.
Úgy hoztatok össze 51 milliárd minuszt hogy a megduplázta a város bevételeit?Szép teljesítmény. De tudod mit szekuskám?Ha valami nem tetszik, szólj az özvegynek hogy pereljen. Az ő háta mögé szerettek bújni..:):):):)
NE FÁRADJ!
A koreai Hankuk-nak átadjuk az épületet. Lehet komcsizni, elvtárs. Ők kapitalisták ??? ti meg szocialisták a kapitalizmust építitek.
„A Hankuk Egyetem magyar tanszéke 1987-ben alakult meg, és 1988-ban fogadott először hallgatókat a jongini campuson. A magyar szakra évente 40-60 hallgatót vesznek fel, akik négy éven keresztül tanulnak egyebek között irodalmat, történelmet, országismeretet, fordítástechnikát, nyelvészetet. Emellett néptáncot tanulnak a diákfesztiválra, amihez a fellépő ruhát maguk készítik, magyar színdarabot mutatnak be (például Örkény: Tóték), utcai fesztiválon népszerűsítik a magyar konyhát, kiállításokat szerveznek Magyarországról. A tanszéken eddig több mint 700 diák végzett, közülük sokan dolgoznak Magyarországon, a 40 koreai érdekeltségű vállalat valamelyikénél.”
Nem fáradság. Hablatyolj csak tovább szekusivadék.
Ne fáradj!
ózdi kulákgyerek vagyok
Minket cipcereket nem kell félteni
Nem is féltelek- Rühespatkánynak mindig jut krumpli.
Ne fáradj! Jakab-Dobrev-Karácsony összehozza Viktornak a negyedik kétharmadot.
Ó bérkommenterkém miskolcon a dobrevezéssel semmire nem mész,megvan nekünk a saját szekus fideszes csürhénk,az nagyobb probléma mint dobrev.
Miért ? elfogyott a 9 ezres szavazat többlet?
2019-ig románoztatok
2020-tól szekusoztok
Lesz@rlak
Egy Nagy Jóska riportot sincs tehetségetek végigolvasni
Ervinnel egyeztessetek szekuskám ne itt picsogj.3 év múlva választás Addig csitu van betyárkörte.Keresetek újabb tősgyökeres pártfogoltat.Az előző leszerepelt…:):):):):)
Hungária megvalósulása felé
A nyugat-európai ember számára a magyar ma is egyenlő a hunnal. A maguk vandál elődeiről szívesen megfeledkeznek! Pedig ők is tettek valamit az „emlékezetük” megőrzéséért. Sőt bizonyára felháborodnak Diodoros Sikleoitész történetíró azon feljegyzésén, miszerint a gallusok győzelmi lakomáik céljaira gyermekeket hizlaltak! Ami oly szép adat a francia konyha történetéhez, amit bizony kár volna elfeledni hagyni!
A hun: kicsi, sötét bőrű, fekete hajú, lóháton járó rablónépség az emlékezetükben ezer év óta. A „kalandozó” bemutatkozás inkább emlékezetes volt, mint szerencsés. Az a hetven év, amíg a kalandozás tartott, elegendő volt, (még a franciáknak is), hogy jól emlékezetükbe vésődjön. A hun rablókat (a fél ország ki irtása árán) megszelídítette az első keresztény király, de erről a nem éppen keresztényi cselekedetről már nem szerzett tudomást, az azontúl békén hagyott nyugat. Sőt e kereszténnyé kényszerített hunok védték meg Őket a tatár hordáktól, török rablóktól. Mivel ezeket az urakat már nem tapasztalta meg Európa a saját bőrén, eszébe sem jut hálásnak lenni. A tatárjárás élménye feledtette volna velük a „hun-magyari” vadság emlékét! Mi magyarok gyakran teszünk át nem gondolt rossz befektetést.
Feljebb áll a farkas….
„Kormos Dénes, a közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: frakciójuk folyamatosan szóvá tette a megyei önkormányzatnál a vagyontárgyak „elkótyavetyélését”, az utóbbi időben szinte minden vagyontárgy az eredeti kikiáltási ár feléért ment el, és jószerivel mindig azonos cégek jelentek meg kedvezményezettként. Az ITC eladásával az MSZP-frakció soha nem értett egyet, mert az egy forgalomképes vagyon, a megyei önkormányzatnak hitelfedezetként is szolgál, egyfajta biztonságot is jelent – közölte. Kormos szerint ez a legnagyobb vagyontárgya az önkormányzatnak, milliárdos tétel, ha ezt is elkótyavetyélné, az komoly vagyonvesztés lenne. Amennyiben az eljárás bebizonyítja a gyanút, érdemes lesz végignézni a megyei önkormányzat egész értékesítési gyakorlatát, és a frakció megteszi azokat a lépéseket, amelyek a politikai felelősség érvényesítéséhez szükségesek – mondta Kormos Dénes.”
Röviden; Kerül amibe kerül őrizzük meg a pártházat , amig nem jövünk vissza,
akár 2050-ig is
négysávosítás
1. fidesztervezés, átépítés kritizálása
2. hűtlen vagyonkezelés vád a fidesz ellen
3. az átépített pártház aportként kerüljön be az mszp-DK(egykutya) vagyon leltárába.
4. az átépített pártház eladása, EU ellenőrzés mellett
Mit sz@roztok! A Ballik néppárt elnöke megmondta; „ITC-t minden magyarnak!”