Ha a közétkeztetés nem tudja megoldani a diétát, az óvodának, iskolának, kollégiumnak lehetővé kell tennie a kívülről érkező étel elfogyasztását – mondja ki Kásler Miklós miniszter szerda este megjelent rendelete.
Az eddigi jogszabály csak azt engedte meg, hogy ha az iskola saját konyhája vagy szerződéses ételszállítója nem tudta megoldani a „szakorvos által igazoltan” diétára szoruló gyerek ellátását, akkor az intézmény rendelhetett más, erre felkészült közétkeztetőtől. Most viszont szeptember 9-étől a gyerek ilyen esetben otthonról is vihet vagy a szülő az ő számára az iskolába rendelhet diétás ételt.
A rendelet hozzáteszi: ennek elfogyasztása érdekében az intézmény vezetője „köteles biztosítani a hűtés, a melegítés és a fogyasztás megfelelő feltételeit a hatályos jogszabályok és szakmai előírások betartásával”. Arról nem szól a jogszabály, hogy e feltételek megteremtéséhez kaphat-e az iskola, óvoda, kollégium külön pénzt.