A brit lapok azt is írják, hogy az angol válogatott két játékosát, az első gólt szerző Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet rasszista támadások érték a meccs alatt, illetve más kihágásokat is említenek. A BBC azt írja, hogy Sterlinget megdobálták a nézők (ez jól látszott a közvetítésben is), amikor a gólját ünnepelte, majd a harmadik gól után a lelátóról petárdát dobtak a pályára. Állítólag a meccs utáni interjúja közben jéggel dobták meg Gareth Southgate angol szövetségi kapitányt is, aki elmondta: saját maga nem tapasztalt rasszista megnyilvánulásokat a mérkőzés alatt.
Azt viszont elmondta, hogy máshonnan értesült ilyen esetekről, és megteszik a szükséges lépéseket, ugyanis az ilyen viselkedést elfogadhatatlannak tartja. Az angol csapatkapitány, Harry Kane is azt nyilatkozta, hogy beszélt csapattársaival, és panaszt fognak tenni a Puskás Stadionban tapasztaltak miatt, és elfogadhatatlannak tartja az esetet. Az ellenséges hangulat miatt panaszkodott az 50. válogatottságát ünneplő John Stones, az idén nyáron horribilis összegért a Manchester Citybe igazoló Jack Grealish pedig a Twitteren írt arról, hogy briliáns győzelmet arattak egy elfogadhatatlan hangulatú mérkőzésen.
Mikor a saját szurkolóik kifütyülték őket a térdeplés miatt,azt is jelezték a fifa-nak!?
Nevetséges, hogy egy bűnöző miatt térdelnek szerte a világon. Az áruházi fosztogatók, fegyveres bandák, utcai lövöldözések nem zavarták a multimilliomos színesbőrű NFL-, NBA játékosokat, akiktől ez az egész indult.
A SZURKOLÓKAT MAJD KITILTJÁK, ZÁRTKAPUS LESZ AZ ÖSSZES MECCS, AZ IDIÓTÁK MEG MAJD A KIVETÍTŐ ELŐTT ORDÍTOZHATNAK MEG HUHOGHATNAK . . .
MÉG JÓ, HOGY KÜLÖN MEGKÉRTE ŐKET ROSSI, HOGY EMBER MÓDJÁRA VISELKEDJENEK . . .
Nem baj. Majd nézheti otthon a sok balf@sz a következőt otthon a tévé előtt aztán füttyöghet ,dobálózhat kedvére.Megérte.
Szíjjártó szerint azért mert az angolok fütyöltek az olasz himnuszra(bunkóságból) , a mi szurkolóinknak is bunkónak kell lenni . . .
Ha ezt Miniszter úr miniszterként nyilatkozta, akkor barom, ha magánemberként, akkor meg egy ostoba fajankó-bocsánat fapéter . . .
„Nyílt levél Boris Johnsonnak
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Megdöbbentett az az érzéketlen és a szokásos brit gyarmatosító attitűdről tanúbizonyságot tevő bejegyzése, ami elítéli a magyar drukkereket állítólagos rasszizmusukért. A britek vendégként jöttek fővárosunkba, és egy olyan gesztussal hergelték a magyar szurkolókat, amit mi álságos pótcselekvésnek érzünk. A britek évszázadokon keresztül gyarmatosították a világ különböző részeit, a mai napig egy kasztrendszeren alapuló elaggot világot működtetnek. Mi soha nem gyarmatosítottunk senkit. Ezért azt tanácsolom, hogy olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van. Álságos és hivalkodó, a brit moralizálást kifejező gesztusukkal nem tesznek semmit sem meg nem történté, sem jóvá. És akkor arról még nem beszéltem, hogy mi magyarok a britektől soha, semmi jót nem kaptunk. Trianon felelősségét, ahogy az egész elhibázott bűnös versailles-i szerződést ugyan a brit PR-felelősök mintegy száz évre át tudták tolni a franciákra, de ma már senki nem gondolja, hogy az akkori világ vezető hatalmát, a brit világbirodalmat a tönkrevert és megrogyott franciák utasítgatták. Az 1918-as fegyverszünet utáni közel 1 millió németet éheztetett a brit blokád halálra, ami persze a németek dolga lenne, ha lenne bennük civil kurázsi, én csak jelzem, hogy tudjuk. Ahogy azt is tudjuk, hogy a II. világháború alatt több millió indiait is halálra éheztettek, mert elvették a gabonájukat, hogy a felsőbbrendű briteknek legyen. Churchill rasszista indoklása persze nem okoz Önnek problémát, különben nem őt tartaná példaképének. Soha, ismétlem, soha nem fogjuk megbocsátani, hogy 1944 őszén egy sajtpapíron osztották fel Sztálinnal térségünket és toltak át minket Ázsiába!
De most térjünk vissza a focihoz. Az EB-döntőn a britek, ahogy évtizedek óta mindig, csürheként viselkedtek. Megvertek több szurkolót, 11-est hibázó feketebőrű focistáikat rasszista támadások érték. A meccsen jelenlevő Vilmos herceg és Ön sem gratulált a győztes olasz köztársasági elnöknek, ami igazán bunkó dolog. Ahogy az olasz himnusz kifütyülése is. Az eredményhirdetést a legyőzött angolok nem várták meg, és nem adták meg a tiszteletet a győztesnek. Londont a focidrukkerek összehányták, összevizelték, összeszemetelték. Áttörték a kordont, jegy nélkül nyomultak be, ráadásul pandémia idején, mindenfajta ellenőrzés nélkül. Úgy viselkedtek, ahogy szoktak. Azóta is várom, hogy milyen büntetést kapnak, mert minket persze példásan megreguláznak majd.
Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. Törődjön bele és söprögessen a saját háza táján. Van mit.”
Azt vizsgálta már valaki, hogy a huhogó szurkolók magyarok voltak-e?
A magyar határ túloldalán azért él pár magyarul beszélő idegenszívű, aki egy kanál vízben megölné a magyarokat és nekik ez jó alkalom volt a zavarkeltésre. Pláne ha az EU fizetett is nekik, hogy tönkretegyék orbán foci álmait és bizonyosságot szerezzenek a magyar rasszizmusra.
orbán így kisbetűvel?
elárulod magad te kis provokatőr szarházi 🙂