Hétfőtől alig akad majd olyan terület, ahová a szlovén kormány nem terjeszti ki a védettségi igazolás használatát. A döntést szombaton Janez Poklukar egészségügyi miniszter jelentette be. A miniszter azt nyilatkozta: „minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép más személyekkel, olyan intézményben dolgozik vagy olyan tevékenységet folytat, ahol fennáll a vírus terjedésének veszélye.”
Poklukar hozzátette: „ilyen az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, a kiskereskedelem, a különböző szolgáltatások, a kulturális és vallási tevékenységek, de a sport is.” A sürgősségi ellátás, béke és a közrend fenntartása, valamint a katasztrófavédelem fog csak kivételt képezni hétfőtől. Szlovéniában mindemellett a maszkviselés újra kötelező lesz még nyílt térben is, ha nem tartható be a másfél méter távolság.
A miniszter a járvány gyorsuló terjedésével magyarázta az új szigorításokat. A szlovén kormány egy új rendeletet is elfogad jövő héttől, amely az az intenzív osztályon kezelt betegek számának alakulásától teszi függővé az új korlátozások bevezetését. Szombaton az országban koronavírussal összefüggésben két halál eset történt és 710 új fertőzöttet regisztráltak. Az oltásra jogosultak közül 43 százalék kapta meg az oltás második adagját az országban.