Hogyan merült fel önben, hogy irodalmi díjat alapítson?
Én magam is irodalomkedvelő ember vagyok, és már évtizedek óta foglalkozom írással különböző műfajokban. Mivel az volt a benyomásom, hogy főleg a rendszerváltás után az irodalom és más művészetek sorsa és helyzete hátrányukra változott, valamit tenni akartam. Először arra gondoltam, hogy ha valamilyen nagyobb összeghez hozzájutok, akkor annak egy részét alapítvány vagy díj létrehozására fordítom, és azon keresztül fogom az irodalomban tevékenykedő embereket, írókat, művészeket segíteni. Aztán úgy alakult, hogy bár én magam nagyobb összeghez nem jutottam, édesapám viszont igen. A rendszerváltás után történt, amikor kárpótolták azokat, akiktől annak idején elvették a tulajdonukat. Mivel nagypapám kovácsmester volt – a Zsolcai kapuban volt a műhelye lejjebb, a Sajó felé, és a műhelyét 1947-ben elvették tőle –, kárpótlási jegyet kapott harmadmagával az édesapám is. Ő akkor már idősebb ember volt, azt mondta, itt az összeg, nekem adja, gazdálkodjak vele belátásom szerint. A kárpótlási jegyet be lehetett váltani licitálással földvásárlásra. Akkortájt Szirmabesenyőben dolgoztam könyvtárosként, és hallottam, a helyi téesz földjeire is lehet licitálni. Megtettem, végül Sajóbábonynál és Arnótnál volt lehetőségem földeket venni.
Így akár azt is mondhatjuk, hogy kovácsműhelyből lett az irodalmi díj. Elmeséli, hogyan?
Magukkal a földekkel nem tudtam mit kezdeni, ezért bérbe adtam. Jól jövedelmeznek, az egyik átlagban évi 500 ezret, a másik is 200 ezer körül. Innen jött az ötlet, hogy ezt az összeget – amit tudok nélkülözni, mert a nyugdíjamból meg tudok élni – arra szánom, hogy egy irodalmi alapítványt hozok létre. Persze, nem ment egyik napról a másikra, meg kellett, hogy érlelődjön a gondolat, a felismerés, évek hosszú sora után határoztam el, hogy ezt az alapítványt létrehozom. Három éve beszéltem erről először Borkuti Lacival (a Bíbor könyvkiadó egyik tulajdonosa, kulturális tanácsnok – a szerk.), kérdeztem, tudna-e segíteni ebben a szándékomban. Kérdezte, ismerem-e Jenei Lacit. (Író, költő, kritikus, a Műút miskolci irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat főszerkesztője – a szerk.) Hogyne ismerném, válaszoltam. Mondta, üljünk le hármasban beszélgetni. Így is lett. Rövid idő alatt körvonalazódott, hogyan csináljuk, tulajdonképpen mi hárman alapítottuk a Szinva Irodalmi Alapítványt. Borkuti László az önkormányzatnál egyengette az útját, Jenei Lacié a szakmai rész, én teljes mértékben megbízom az ő szaktudásában. Ő toborozta a zsűrit, a kuratórium tagjait, én a jogi formát intéztem. https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/joleso-erzessel-tolt-el-a-tudat-hogy-en-ezt-a-dijat-biztositani-tudom-5781335/
Fotó: Bereti Gábor