A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a szomszédjában lakó 71 éves sértett nő sérelmére követett el több erőszakos bűncselekményt.
A vádlott 2020 májusában Karcsán felfeszítette a sértett házának ajtaját, hogy onnan értékeket vigyen el, azonban a sértett időközben hazaért, így a vádlott kiment az udvarról, majd egy késsel tért vissza, és azzal fenyegetőzve 2 000 forintot követelt, amit a sértett át is adott neki. Néhány órával később a vádlott enni kért a sértettől, aki megsajnálta, ételt készített neki és a bejárati ajtóhoz vitte, a vádlott azonban ismét késsel a kezében életveszélyesen fenyegetni kezdte. A sértett párszáz forint aprópénzt tudott összeszedni és átadni a vádlottnak, aki ezután erőszakoskodott az idős asszonnyal, de a sértett könyörgésére felhagyott a cselekményével. Távozóban még megfenyegette a sértettet, hogy ha értesíti a rendőrséget, akkor meg fogja ölni.
A bíróság a vádlottat négy bűncselekményben mondta ki bűnösnek: rablás bűntette, szexuális erőszak bűntette, lopás vétségének kísérlete és kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete miatt
13 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyúttal kizárta a feltételes szabadság kedvezményéből.
A bíróság a büntetéskiszabás során a vádlott elkövetéskori ittasságát, büntetett előéletét és a többszörös halmazatot súlyosító körülményként értékelte.
A büntetőper a Miskolci Törvényszéken folytatódik.