Fidesszel nincs összejátszás! – Jakab Péter odacsapott a kollaboráció-gyanús ügyleteknek
“Csak szólok! Aki összejátszik a Fidesszel, ugyanúgy az ellenségem” – írja a közösségi oldalán Jakab Péter, a Jobbik elnöke. A politikus úgy fogalmaz: nem színt akar váltani, hanem rendszert.
Belenyúlhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú választókerületének előválasztási eredményébe a Fidesz, elérve, hogy ne a jobbikos Földi István, hanem a szocialista Papp Ildikó nyerjen – legalábbis erre enged következtetni egy, a 24.hu birtokába jutott hangfelvétel.
A titokban, egy utcai standolás alkalmával készült felvételen egy Jakab Tímea nevű helyi DK-s aktivista beszélt arról, hogy az előválasztáson a Fidesz segítséget nyújt az MSZP-nek úgy, hogy a kormánypárt a szimpatizánsait küldi, hogy szavazzanak Papp Ildikóra. A körzetben a jobbikos Földi Istvánt, volt kocsordi polgármestert az LMP, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt támogatja, míg az MSZP-s Papp Ildikót a DK és a Párbeszéd segíti.
A hangfelvételen a DK-s aktivista a Fidesz helyi országgyűlési képviselőjét, a korrupciógyanús ügybe keveredett Kovács Sándort a „haverjának” nevezte, de kiderült az is, hogy a DK-s párttag volt férje, az MSZP választókerületi elnöke, Halmi József is gyermekkori barátja a fideszes politikusnak – írja az Alfahir.hu.
Ha a hüvelyed beszélni tudna, ezt a 3 dolgot biztosan elmondaná edzés után
„Sokáig hitték azt, hogy a leggyorsabb és legerősebb hímivarsejt termékenyíti meg a petesejtet, aki pedig úgymond csak passzív résztvevője a történetnek. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van.
Nem a hímivarsejt hatol be erővel, hanem az egyesülés pillanatában a petesejt nyílik meg. De nem akárkinek.” ????
Miskolc szégyene, egy beképzelt hólyag
„Szeptember másodikán, Hajdúhadházán, egy kampányrendezvényen kutyát sétáltató járókelővel dulakodtak Jakab Péter kísérői – adta hírül a Ripost szeptember nyolcadikán. Mint a portál fogalmaz: „a kísérők a férfit agresszív módon földre vitték”.
Az ügy körülményeit még vizsgálja a rendőrség
Az ügyből rendőrségi feljelentés is lett,
az egyik kísérő a Ripost információi szerint a rendőrségi jegyzőkönyvben magát „Jakab Péter testőrének” nevezte.
Az ügy további körülményeit még vizsgálja a rendőrség.
Részlet a Ripost által közzétett videóból.
Fotó: Ripost
Jakab Péter: Az egész nép a testőröm
A Ripost megkereste Jakab Péter rendőrségi jegyzőkönyvben szereplő kísérőit. Egyikük nyomdafestéket nem tűrő választ adott, míg másikuk nem nyilatkozott a portálnak.
A portál érdeklődésére, miszerint Jakab Péter testőrei-e az említett kísérők, Jakab Péter leszögezte: „nem, a szimpatinzánsaim”.
„Én úgy tudom, hogy tegnap a rendőrségen egyikük úgy mutatkozott be, hogy az ön testőre” – vetette fel a Jobbik-vezérnek a Ripost riportere, amire Jakab Péter válaszul úgy fogalmazott: „nagyon sok testőröm van.
Nézze, az egész nép a testőröm!” „
Demagóg pojáca vagy Petike!!!!
Milyen ember az, aki Gyurcsánnyal áll össze?
?
Jól tették, hogy helyreigazították a fideszes provokátort!
aha. a jobbikos volt országgyűlési képviselőt, aki merészelte megkérdezni Jakab
„péterfordulását”
A péterfordulás 4-szer nyálkásabb, mint a pálfordulás és ötször bűzösebb a ferinyalástól.
nagyon enyhék ezek a módszerek, életre szóló és maradandó élményt kell biztosítani a magyargyilkosoknak
mondja egy ballikos szent ?????
„Szindbád épp Weber csárdájában vacsorált, mely a 21-es határhoz volt címezve, mikor élénk puskaropogás és kurjantozás hallatszott a magyar oldalról.
Miközben a sült pisztrángot ette -melyet a közeli Pinkából fogtak ki Weber szerint-, azon dohogott, hogy az itteni határ nem is 100 éve, hanem 1923-ban lett kijelölve, miután Németkeresztes visszaküzdötte magát Magyarországhoz. Szindbád nem szerette, ha egy vendéglő fals nevet visel.
Mivel a csatazaj nem csendesedett el, a vén korhely a határt kezdte fürkészni, mi is zajlik odaát, ám a Pinkát övező füzes mindent eltakart.
Olaszrizlinget ivott a halra, s közben egy Balaton-fölvidéki fogadósnéra gondolt, aki legfőképpen a pisztrángról jutott eszébe.
Aztán új vendégek érkeztek, akik szerint nem puskaropogás az, hanem Kreinbacher pezsgők pukkanása, amit a magyarok örömmámorukban vedelnek, mert valami nagy dolog történt odaát.
-De mi történt? -kérdezte a hajós a hírhozót németül.
-Valaki meghalt -válaszolta a jövevény-, valaki, akit a magyarok csak irigynek neveznek.
-Irigynek? -tűnődött Szindbád szintén a geizig szót használva.
-Szóval azt mondták, geizig?
-Azt! Nem is értem, ezt az egy szót miért németül mondták…”
klasszik
„Zajlik az ellenzéki előválasztás és nem meglepően, mindenféle érdekesség derült ki a Gyurcsány-féle színjátékról. Például az, hogy Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta: az aláírások ellenőrzéséhez nem alkalmaznak közjegyzőt, azok hitelességét csak szúrópróbaszerűen (!) ellenőrzik. Tehát magyarán követhetetlen, átláthatatlan az egész. Beigazolódni látszik: gyakorlatilag az a jelölt fog győzni, akire Gyurcsány Ferenc rámutat. Ebben az előre lejátszott ördögi játszmában, amivel egyébként a saját szavazóikat veszik semmibe az ellenzéki pártok, vannak, akiknek egyáltalán nem osztottak lapot. Ilyen Fekete-Győr András, ilyen Márki-Zay Péter és ilyen Jakab Péter is. Nekik csak a támogatóikat akarja lenyúlni Gyurcsány, másra nincs szüksége.
De ennek ellenére mindig vannak olyan epizódok ebben a szánalmas ellenzéki csinn-bumm cirkuszban, amivel érdemes foglalkozni. Jakab Péter például a szabolcsi kampány körútjáról egy érdekes videót töltött fel a közösségi oldalára, amelyben azt kérdezték tőle, hogy akár közjegyző előtt is vállalja-e, hogy elszámoltatja Orbán Viktort. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje nem hazudtolta meg magát, személyiségéből fakadóan végtelenül primitíven reagált a kérdésre:
„Én simán, hallod. Ha nekem nem sikerül, le is mondok” – mondta, majd hozzátette: „én nem bohócnak jöttem ide”.
Jakab Péter gyakorlatilag kijelentette, hogy ő bizony nem bohócnak jött ide, és el fogja számoltatni Orbán Viktort, különben lemond.
Helyben vagyunk. Egyrészt miről mond le? A pártelnöki pozícióról vagy esetleg a parlamenti mandátumáról? Erről azonban nem szólt a fáma.”
agyar nemzet? 🙂
saját anyjukat is , ha orbán beleszarik a szájukba , akkor kétszer
utolsó aljadék férgek, mint általában az orbávallásúak
Miiiiiiiiiiiiii vaaaaaaaaannnn? Frusztrált a Petike? Parizeus kisodródott a balkanyarban? ?????