Pataky Attila: AZ ELMÚLÁSTÓL NEM FÉLEK, HISZEN ÖRÖKÉLETŰ FÉNYLÉNYEK VAGYUNK

Reggelente végtelen alázattal és hálával köszönöm meg a teremtőnek, hogy itt élhetek, társam és barátaim vannak. Minden szobában ki van írva, hogy köszönöm istenem mindazt az áldást, amiben részem volt, és amiben folyamatosan részesülök. Van mit megköszönnöm.AZ ELMÚLÁSTÓL NEM FÉLEK, HISZEN ÖRÖKÉLETŰ FÉNYLÉNYEK VAGYUNK. DE AZ ÁLLAPOTOT, AMIKOR AZ EMBER MÁR MAGATEHETETLEN, NEM VÁROM MEG. Édesanyám elképesztő akaraterővel, tudatosan ment el, ez példa előttem. Mint lélek valószínűleg választhatok, hogy vissza akarok-e még térni tenni és segíteni. Huszonvalahány évvel ezelőtt egy tinilány mondta nekem, azért szeretjük a dalaitokat a barátaimmal, mert „ibések”, azaz időtállóak, boldogítanak és életeket változtatnak meg. Úgy másfél éve megint eszembe jutottak a szavai. Ha ennyi volt a dolgom, elégedett vagyok.

NÉVJEGY

Született: 1951. július 2., Miskolc

rockzenész, énekes, dalszövegíró

Harmadik felesége: Orsolya. Gyermekei: Gergő (45 éves) és Attila Csaba (18). 14 évesen a DVTK igazolt futója lett, de már középiskolásként zenélt. Rövid ideig testnevelést oktatott egy miskolci iskolában, ezután építésztechnikusként dolgozott. 1974-ben az Edda zenekar énekesének választotta. 1977-ben újjászervezte a bandát, ekkor lettek Edda Művek. 1984-ben Norvégiában bárénekesként dolgozott. Az Edda Művek 1985-ben állt újra össze, és máig aktív.

https://www.borsonline.hu/celeb/bova-pataky-attila-vaslapattal-tereltek-vissza-a-helyes-utra-interju/240899