Nemigen szoktam cipőkről posztolni, mert evek ota Hoka Cliftonban tipegek, amit kabe addig hasznalok, mikor a luk-anyag arany a cipőben az elso fele billen. Mar igy a negyven fele nem elek kicsapongo eletmodot, de multkor, egy hormonzavaros pillanatomban elcsabultam, es vettem egy No (?) ON (?) OU (?) tokomtuggya hogy kell kimondani cipőt nagyondragaert. Termeszetesen az aranypapirba csomagolt szar csak otthon mutatta ki a foga feherjet, illetve azt, hogy nem gondolkodik hosszutavu kapcsolatban, de amig ki nem baszom, megkeseriti az eletem. En meg szeretek kozepes intenzitassal szenvedni, igy nem adtam el, hanem ugy voltam vele, ha mar kiadtam erte egy afrikai falu 10 eves koltsegveteset, akkor, basszanovagitar, elhordom, bar mindent elkovet azert, hogy minden egyes lepest Pokolla tegyen. Ilyen artatlan, feherbarany kinezete van, de ez egy pszichopata, ha elhaladok elotte, szinte hallom a kejes kacajat, ma megint megszopatlak am! Szoval az egyuttleteink kozel sem harmonikusak. Igy, kabe 150-200 km utan sikerult 3 vizholyagot, 2 verholyagot osszeszednem altala, raadasul olyan kemeny, hogy a sarkamtol a bal seggemig egy Golf-aramlat-szeru fajdalomciklon kering. Most ez a szitu, gyerekek. Nem, mintha ez.a veszely barmikor is fenyegetett volna, de igy meg a matematikai eselyet is elvettem annak, hogy az on-no-ou-akarmi reklamsegge legyek. De legalabb itt van eletem legdragabb es egyben legkenyelmetlenebb cipoje, mely csak akkor fog egyedul boldogga tenni, mikor a kozeljovoben ritualisan elegetem a kecibe 
