Balogh Attila megjegyzi, hogy nem most hirdették meg a kilátós szimbólumok gyűjtését, hanem az évek során folyamatosan gyarapodott a repertoár. Érdekes egyébként: a közel egy évtizedes identitásápolás alatt már eljutott oda a szervezet, hogy vannak, akik automatikusan nekik ajándékozzák a mementókat. Emellett Galambos Gábor magángyűjtő sokat tett hozzá a tárlathoz, illetve a klasszikus felhívásos módszer is életben volt.
A kiadványok ezeket összegzik. Az első kötet az épület változatos szimbolikus feldolgozására és a kapcsolódó szubjektív történetekre koncentrál, míg a folytatás már realistább terepre tér át: szakmai tanulmányok, tervrajzok, egyéb kordokumentumok és még sok egyéb adnak mélységet a legendának.
Ahogy az ember a kilátószimbólum felhasználásának sokszínűségét nézi, könnyedén felmerülhet benne a kérdés: miért nem tapasztalom ma, hogy ekkora „brand” lenne az épület? Balogh Attila emlékeztet, hogy a kilátó az 1963-as átadása után két-három évtizedig országos szinten is nagyon népszerű épület volt. „Minden második miskolci rendezvény vagy vállalat felhasználta mint szimbólumot” – teszi hozzá.
Mára ez alábbhagyott. A kilátó itt van, de azzal, hogy sokáig „üres” volt, egy generáció számára tulajdonképpen kiesett a köztudatból. Pedig mint említettük, eleinte erős marketingértéke volt, és működött benne egy menő presszó is… Manapság az Észak-Keleti Átjáró Egyesület és a hasonló álmokat dédelgetők igyekeznek életet vinni bele, azonban az igazán izgalmas kérdés az, hogy a közelgő felújítás után mihez kezdünk majd a mi miskolciságunk egyik fontos szimbólumával.
Nekem van egy Avas kilátós polcom. Szívesen megválok tőle, ha kapok olyan cserepolcot cserébe, amelynek felül egy kampója van, fémből készült szintén.
Tudunk erről egyeztetni? Keressen, kérem, az „Utánam srácok” Facebook-oldalon!