„Hazai pályán”, Miskolcon tartott nagy sikerű utcafórumot Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, melyen arra biztatott, az előválasztáson a megye 1-es körzetében támogassák pártja helyi jelöltjét, Szilágyi Szabolcsot, valamint a 2-es körzetben a Jobbik által is támogatott Hegedűs Andreát.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. választókerületében Jakab Péter a Jobbik jelöltjeként 2018-ban mindössze 127 szavazattal (0,24 százalék) maradt le a fideszes Csöbör Katalin mögött. Az ellenzéki párt politikusa most miniszterelnök-jelöltként méretteti meg magát a szeptember 18. és 26. közti előválasztáson, a körzetében pedig Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő lehet a fideszes jelölt kihívója.
Óriási megtiszteltetés abban a körzetben indulni, ahol korábban Jakab Péter volt a Jobbik jelöltje – értékelt az Alfahírnek Szilágyi Szabolcs, aki az előválasztási küzdelem előtt áll Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. választókerületének jobbikos jelöltje, akit a DK, az LMP, a Momentum, az Új Világ Néppárt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogat. Hozzátette, ez a jelölés egyúttal felelősség is, hiszen győzelmet várnak tőle. Szilágyi rámutatott, július óta nyolcvan helyen standolás keretében találkoztak a választókkal, mint fogalmazott,
felszántottuk a választókerületet.
Hatalomért mindent!
Saját elveiket is feladják. Férgek!
Istenem! A möszöpöből átsunnyogott a DK-ba, onnan mehet a Ballikba.
Demeter Márta is megtette. Hiller dicsérő szavait a Mártáról, most nem idézném.
700 volt . Minek hazudsz? felvágsz az „átjelentkezések”-re?
Épphogy sikerült megőriznie a győzelmét a Fidesznek a miskolci 1-es körzetben, miután összeszámolták a külföldön, illetve átjelentkezéssel leadott szavazatokat, valamint annak a szavazókörnek a voksait, amelyek közé ezeket bekeverték. E nélkül a fideszes Csöbör Katalin előnye még több mint 700 szavazat volt a jobbikos Jakab Péter előtt. Szombaton a még hiányzó szavazatokat is megszámolták, ezekkel pedig nagyon szoros lett a végeredmény. Íme:
Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) 20 724 szavazat, 38,96%
Jakab Péter (Jobbik) 20 597 szavazat, 38,72%”
/a fideszbarát 24hu/
Egypárt ez! Nem újság.
Andika csübörke méltó utódja lehetne, ha az 1-es körzetben indulna. Szépen felöltözött fradiszínekbe.
más hasonlóság nincs.
A Szilágyi szavazói szavaznak Andikára
Az Andika szavazói szavaznak Szilágyira.
Miért ne? Belterjes szavazat kiértékelés.
VICTOR HUGO: A NYOMORULTAK
Ezzel a könyvvel vasfüggöny kezdetével indultak, melyet többször ismételtek. Nem ismerem a szereplőit, a média bemutatta őket, még rajzfilmben is. Nyomorultak együttest állítottak be hozzá. Hát az ember nem tud kenyeret lopni akkor sem, ha éhezik. Más dolog olyankor, amikor gyerekek éheznek, azt nem lehet tétlenül nézni, pedig a jóembereket nyomorba döntötték több, mint száz éve. Úgy éltek, mint a fegyencek, mert hiába kezdenek kísértéstésekkel, hogy bűnbe vigyék őket, nem győzedelmeskednek felettük, azzal, hogy magukhoz hasonlóan lesznek, mert nem lehetnek a népük tagjai. Mert a bűnbeesés lényege az, hogy odakössék őket a hét fátyol és a halál világához. Vagy meghalnak nemi kísértés után, vagy darabokra törik a szívük, vagy jéggé dermed, a vég általában a kőszív, amikor már annyi csapást kapnak, hogy teljesen megszűnnek emberként létezni. Én 2012-től kezdtem kinyílni, résnyire a szívemmel, rácsodálkozva arra, hogy vannak még emberek, csak nem tudnak egymásról. Az ember szívével él, ott vannak a törvényei, amik ellen ezeket az emberiség elleneseket létrehozták. Ők a nyomorultak.
Mindhárman szülhetnek. Jó nézni, hogy örülnek az EU diktátumnak.
https://uploads.disquscdn.com/images/3e1d41b92273cfff4f63651ee5b62f9b9a56773f4978efcb68bf1d45241785c1.png?w=800&h=526
Elég objektív???
„Gyurcsány Ferenc – ha valóban ő volt, ahogy az MSZP-ben is beszélték – abban a meggyőződésben szivárogtatta ki az őszödi beszédet, hogy az a politikai tevékenységének csúcsteljesítménye, „szenvedélyes igazságbeszéd” volt, amellyel megpróbálta helyre tolni a kizökkent időt. Mivel azonban az eredetileg májusban elhangzott beszéd után a világ és a kormányzás ugyanabban a kerékvágásban zötyögött tovább, Gyurcsány úgy gondolta, hogy átnyúl a saját pártelitje feje fölött, és a népet szerzi meg szövetségesnek. Meg volt róla győződve, hogy a nép az őszödi beszédet pontosan úgy fogja értelmezni, ahogy ő maga, és őt a lelkesedés hatalmas hulláma emeli majd abba az erőpozícióba, amelyből leszámolhat a pártbeli ellenfeleivel, végrehajthatja a reformjait.
Itt követte el az első súlyos tévedést. A nép ugyanis a beszédből azt hallotta meg, hogy hazudott reggel, éjjel meg este. És a nép kikérte magának: nem elég, hogy a miniszterelnök éveken át hülyének nézte, ezt még a képébe is vágja. Hogy ő maga, vagy látszat szerint más, az egyre ment. A nép fellázadt.
Gyurcsány itt követte el a második, végzetes tévedést. A saját politikusi képességeiben bízva úgy döntött, hogy a számára váratlan fejleményeket a saját javára fordítja. Gyakorlatilag megkontrázta a nép felháborodását, tovább szítva a felkorbácsolódott indulatokat, azokat először áttételesen, majd a végén a szó szoros értelmében rátolta a jobboldali ellenzékre. A közelgő önkormányzati választások előtt az anarchia rémét villantotta fel a reményei szerint megrémülő polgárság előtt, abból a politikai alaptételből kiindulva, hogy válság idején az emberek többsége a mindenkori hatalomhoz húz.
Ez sem így alakult. Több százezer ember közvetlen, többmillió a tévén át közvetett szemtanúja volt a hatalom addig elképzelhetetlen brutalitásának. A többség számára a 2006 őszi események nem a fékeveszett anarchia rémét idézték, hanem a fékevesztett hatalomét. „
A hozzászólásokból kitűnik, nincs objektív elemzés, csak trollkodás. Igen, bárki visszi az ellenzéki körzetet, az nyeri a választást. Csöbör zavazótábora mitől nőne? A 2018-ban még nem szavazók ezekben a körztekben biztos nem a NER gátlástalan talpnyalóit fogják favorizálni. Ahogy 2019-ben is minden előzetes huhogás, számolatlan kampánypénz és rendezvény ellenére sem tudott Csöbör egyetlen önkormányzati helyett megszerezni, úgy most is előállhat az a helyzet, hogy a „Nő a siker Alapítvání” gátlástalan nagyasszonya kénytelen lesz a Martin János Szakképző Iskola menzáján ebédelni:)))
„A 2018-ban még nem szavazók ezekben a körzetekben biztos nem a NER gátlástalan talpnyalóit fogják favorizálni. ” De jó lesz nekik, másnap ?????
Akkor MZP sem „objektív”?
„Ebben a körzetben a Jobbik engem választott, ezért is rendkívül furcsa most ez. Azt is el kell mondani, hogy szemben például Jakab Péterrel, – aki nagyon sok közvélemény-kutatást nyert már, de választást még nem – én még közvélemény-kutatást még nem nyertem, két választást, ahol elindultam, azonban igen” – válaszolta Márki-Zay.”