Napról napra emelkednek a számok, sok a beteg gyerek az iskolákban és az óvodákban is. A gyerekkörzetekben nagy a betegforgalom, igaz online és telefonon.
Dr. Pető Gabriella gyermekorvosnál hétfőn 137-en jelentkeztek felső légúti, hurutos tünetekkel, de Gyimes doktornő körzetében is 100 fölötti volt a betegforgalom kedden. A Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskolában szerdán több mint 60 hiányzó volt, csütörtöktől újra bevezették a reggeli testhőmérséklet-mérést, a közösségi tereken újra maszkot kell hordani.
– Egyre többen betegek, de pozitív teszteredmény egyelőre nincs tanulóink között. Az egyik diákunk családjában van egy pozitív eset, a gyermeket most tesztelik, eredményről még nincs tudomásunk – nyilatkozta Koscsó Mónika, az iskola igazgatója.
– Az elmúlt napokban azt tapasztaltuk, hogy sok gyermek marad otthon, mert megfáztak, betegek, így el kellett gondolkodnunk azon, hogy saját hatáskörben intézkedjünk, hiszen ezt megteheti a vezető, elrendelhet kisebb szigorításokat a vírushelyzetre való tekintettel. Minden reggel hőmérőzés lesz újra, illetve kértem a tanulókat és kérem a szülőket is, hogy hozzanak maszkot a gyerekek, a szünetekben vegyük fel, amikor együtt vannak a folyosón, vagy lemennek az udvarra. Ismét nagyobb figyelmet fordítunk a fertőtlenítésre, a kézfertőtlenítésre, a szellőztetésre. Digitális oktatást csak a minisztérium rendelhet el, nekünk jelentési kötelezettségünk van, ha tudomásunkra jut, hogy valamelyik gyermeknek pozitív lett az eredménye, akkor azt jelentjük, és az EMMI dönti el, hogy át kell-e állni az osztálynak digitális munkarendre vagy sem – mondta az igazgató.
– A koronavírus gyanús eseteket újra elkezdjük tesztelni, de szúrópróbaszerűen is pcr tesztet kérünk azoknak a gyerekeknek, akik tünetekkel jelentkeznek – mondta dr. Gyimes Zsófia gyermekgyógyász. – Iskola- és óvodakezdéskor mindig megnő a betegszám, és a tünetek hasonlóak, taknyosak, köhögnek, sokszor hasmenés is van hőemelkedéssel. Az viszont szokatlan, hogy ilyen mértékben robbant be, ezért ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, hogy ez most a covid vagy sem, el kell kezdenünk megint a tesztelést. Mostantól kezdve ismét tesztelni fogjuk akkor is a gyerekeket, még ha szúrópróbaszerűen is, ha a tünetek nem is súlyosak, de járványügyi szempontból tájékozódunk kell, hogy mivel állunk szemben. Nincs érvényes protokoll, de mi úgy tartjuk észszerűnek, hogy enyhe tünetekkel egyelőre nem kell otthon tartani a gyereket 10 napig, amíg ki nem derül, hogy tényleg járványról van szó, vagy sem. A központi rendelkezést betartjuk, 3 napos tünetmentesség kell ahhoz, hogy közösségbe kerülhessen valaki, illetve joga van az intézmények vezetőinek a tüneteket mutató gyereket hazaküldeni. A gyerekek orvosi igazolással mehetnek vissza a közösségbe, a központilag elfogadottak szerint a szülő elmondására hagyatkozva.
https://kronika.tiszatv.hu/