A megye 2-es választókerületében DK-s és MSZP-s képviselő feszül egymásnak. Annyi biztos, bárki is győz, nem lesz könnyű dolga, hisz a Publicus Intézet úgy találta, az itt élők 46 százaléka továbbra is Fidesz-kormányt szeretne, és csak 44 százalék cserélne rezsimet. Azaz a budapesti választókerületekkel szemben nem egy „hátradőlős”, hanem egy billegő placcot kell megnyerni. 2014-ben ez sikerült Vargának, 2018-ban nem. Jelenlegi esélyeit, három tényező befolyásolja.
Egyrészt az, hogy szavaznak a Jobbik hívei, ebben a választókerületben ugyanis erős a párt, a 2014-es és 2018-as választáson a Jobbik jelöltje alig 1-2 százalékkal maradt le Vargától. (Szóval megint csak a párthűség csatázik a más formációk jelöltjeiről alkotott véleménnyel.) Másrészt sanszot jelenthet, hogy merre mozdulnak a bizonytalanok, és úgy tűnik Vargát kedvelik leginkább.
Harmadszor jelen állás szerint az MSZP-s politikus népszerűsége magasabb mint párjáé, míg a fideszes országgyűlési képviselő, Hubay György kedveltsége alulmúlja pártjáét. Az eredmény mindenesetre az, hogy Vargára a kormányváltást akarók és a bizonytalanok 41 százaléka szavazna egy előválasztáson, míg Hegedűsre 31 százalék. Hasonló aránnyal győzne a miskolciak szerint az MSZP és a Párbeszéd jelöltje a parlamenti voksoláson Hubay György ellenében (47 kontra 37 százalék). A DK-politikusa viszont csak döntetlenre tudná kihozni a meccset, 39-39 százalékos eredménnyel.
Engem a közvélemény kutatások nem érdekelnek. Alig találni szakembert, ha Hubi eljön és leburkolja a konyhámat, Én biztos rá szavazok. Az a Varga biztos jó fej, de olyan hályogkovács politikus. 12 egy tucat, szép öltöny, jó duma. Hubi ő egyszerű mint a faék, amolyan mini Mészáros Lőrinc, egy ősszetett mondatot sem tud elmondani. Ezért szórakoztató.
Ezek a felmérések gyakran távol esnek a valóságtól. Különösen igaz lehet jelen időszakban, amikor épp eszű ember nem mondja meg, kire fog szavazni, talán még ő sem tudja, szóval nagy a látencia.
Egyszerűbb a fideszt mondani, abból nem lehet baj.
narancs helyett szivárványos moslék?
Akkor inkább az ötödik narancs
Te már régen a narancsmoslékot zabálod, kukifej! Jövőre éhen halsz!
Tanultam a bolsevikoktól. Politikai tőkémet gazdasági tőkévé konvertáltam. Ha, kell majd visszakonvertálom.
A kapitalizmust építő Gyurcsány Feri tanácsát követem 1996-tól.
Nem zavar a cigányiskola töritanárának világ megváltása, a
„Jólétet minden magyarnak” önfelmentése. Ezt a sutkát már
elsütötték a lenin-fiúk.
„Tíz év múlva a világot Magyarországon sem a politikusok fogják irányítani. A politikusok azért vannak, hogy az országban élők érdekeit olyan módon hangolják össze, hogy béke legyen. Kinek lesz akkor nagyobb az érdekérvényesítő képessége? Annak, aki alkalmazottként százezer forintot keres, vagy aki mögött egymilliárd forint van? Nyilván az utóbbinak. (…) Nagyon fontos a pénz! Nem hiszek azoknak, akik morálisan akarják megváltani a világot. Abból előbb-utóbb hazugság lesz, a hazugságból meg zsarnokság. Azokban hiszek, akik azt mondják, én ilyen vagyok, ezek az érdekeim, s ezért viselkedek így” – fejtegette 1996-ban a KÁPÉ című gazdasági hetilapnak. „
https://uploads.disquscdn.com/images/023984b30e7ea428f5a5ad3008b08b430ef0216f9e12a334b3f665bdb346a8e6.jpg?w=800&h=477
Mit látsz a fotón?
a./ Varga elvtárs, déká ellenes tanácsokat ad Veres Pálnak
b./ Varga elvtárs tolmácsolja Simon komiszár ultimátumát
c./ Varga elvtárs Móricz Zsigmond Rokonok című regényének
rezüméjét ismerteti, s tiltakozik a protekció szélesedése ellen.