Zoltai az akkor még Budapesttől független városban, Újpesten született. Szülei Tusák Piroska (1904–1945) és Zucker Béla (1904–1945) voltak; mindkettejüket megölték a holokauszt során.
Zoltai az 1956-os forradalom alatt a kecskeméti repülőtéren teljesített katonai szolgálatot. A forradalom után munkásőr lett a Kőbányai Textilgyárban, illetve belépett a kommunista állampártba, az MSZMP-be is. 1959–1967 között a Magyar Hirdető osztályvezetője volt.[5] 1968–1976 között a Mikroszkóp Színpadnál Komlós János művészeti titkáraként tevékenykedett.[5] 1976–1987 között a Várszínház művészeti főtitkára, a Játékszín ügyvezető igazgatója volt Rigó László keze alatt és a Pesti Vigadó művészeti vezetője volt.[5] 1987-től az Emanuel Alapítvány titkára volt.[5] 1987–1991 között a Budapesti Zsidó Hitközség kulturális központjának igazgatója volt.[5] 1989-től a Magyarországi Cionista Szövetség vezetőségi tagja volt.[5] 1991-től a Magyar Izraeliták Országos Képviselete, illetve a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatójává választották.[5] Utóbbi tisztségéről 2014 áprilisában lemondott.[6][7] 1992-től a Zsidó Világkongresszus v. b. tagja volt.[5] 1997-től a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) társelnöke volt.[5]
Egy időben az Európai Zsidó Kongresszus végrehajtó bizottságának tagja is volt. 1992-ben Landeszmann György budapesti főrabbi mellett ő volt a másik alanya a „bőgatya és fütyülős barack” néven elhíresült interjúnak, amiben Landeszmann a zsidóság és a magyarság kulturális összefonódottságára tett gúnyosnak értelmezhető kijelentést (Zoltai az interjú egy részétől hamar elhatárolta magát). Mivel az egyik legfőbb magyarországi zsidó hitközségi elöljáró, személye a rózsadombi paktumtól kezdve gyakori alakja a rendszerváltás utáni változatos összeesküvés-elméleteknek. wikipedia
Vasárnap reggel, 86 éves korában meghalt Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója.
Csak egy “mese” — Személyes reflexió Zoltai Gusztáv életútjáról
2014 SZEPTEMBER 10 3:19 DU.109 HOZZÁSZÓLÁS
Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ volt ügyvezető-igazgatója a héten meglepetést okozott, amikor kiderült, hogy az Orbán kormánynak – azon belül Lázár Jánosnak – tanácsadói kapacitásban dolgozik a magyar zsidó közösség és a kormány közötti feszült kapcsolatok javítása érdekében. Zoltai Andrea a volt MAZSIHISZ vezető lánya. Édesapja életútjáról és a jelenlegi vitás helyzetről olvashatják Andrea reflexióját a Kanadai Magyar Hírlapban.
***
Zoltai Gusztáv. Fotó: MTI.
Zoltai Gusztáv. Fotó: MTI.
1935-ben megszületett Újpesten egy kisfiú…Szőke , göndörhajú, világitó kékszemekkel…Nagymamája aki magyarul nem, csak jiddischül beszélt, azt mondta Neki amikor a sárga csillagot ki kellett tüzni, hogy ne féljen ez csak játék. Nagy családba született..szülei sokan voltak testvérek, sok unokatestvér, nagynéni vette körül.
Kilenc éves korára megtapasztalta a félelmet, a légópincét, a gettót, a halottak látványát, az éhezést, a szenvedést. Amikor eljött a felszabadulás szinte már egyedül volt…családja 27 tagját irtották ki…volt akiket haláltáborokban, voltak akiket a jeges dunába löttek.
Édesapja el sem jutott a haláltáborba…szerencséje volt? Hidegség Ilona majorban nyugszik jeltelen tömegsirban.
Édesanyjáról 50 évig nem tudta, hogy hogyan halt meg…de 50 évig kerestette..és 50 év után derült ki, hogy még megérte a haláltáborban a felszabaditást, de másnap egy lübecki kórházban, tifuszban meghalt…És az egykori kisfiú nagy nehézségek árán(hiszen a zsidó vallásban nem létezik exhumálás), hazahozatta a hamvait, hogy legalább eltemetve a közelébe lehessen.
A felszabadulás után a zsidó árvaházba került…és onnan 18 évesen az Obudai textilgyár lett az első munkahelye segédmunkásnak vették fel…3 műszakban.
Akkoriban nem kérdezték, hogy akar-e, beléptették a pártba, és a munkásőrségbe is…ahogyan Ő, úgy nagyon sokan hittek akkor abban, hogy oly sok év üldöztetés után, most végre egy olyan rendszer jött el, ahol nem üldözik a zsidókat…
Nagyon szorgalmas volt, és tudta, hogy csak magára számithat.
Tanult sokat, és dolgozott nagyon sokat…majd megismert egy zseniálisan tehetséges embert, aki akkor alapitott egy szinházat…és mellette, Vele megtanulta a “szinházcsinálást”…
Ma ezt az embert nem illik elismerni, mert valóban hithű kommunista volt, állitólag ÁVÓS is…Komlós Jánosnak hivták.
Közben nagyon fiatalon megnösült–mint oly sokan akik egyedül maradtak a holokauszt után, ám nem sokáig tartott ez a házasság, mert fiatal felesége alig egy év házasság után meghalt.
Majd megnösült mégegyszer, és valóra vált az álma..a felesége gyermeket várt…és Ő titkon remélte, hogy kislánya lesz.
Megszületett a gyermek-kislány lett, és Ő úszott a boldogságban….de ismét egy tragédia, és Ő egyedül maradt a kislányával, akit teljesen egyedül nevelt fel.
Közben rengeteget dolgozott, ORI, Játékszin, Várszinház…és nevelte a gyermekét.
Egészen fiatal kora óta aktiv tagja volt a Dohány u-ai zsinagógának…és ez akkoriban nem volt össze egyeztethető a párttagsággal…és Ő a zsinagóga mellett döntött.
Közben a valamikori kislány felnőtt..és megszületett az első unokája, akivel első perctől kezdve olyan szimbiózisban léteznek, ami eltéphetetlen – hálaistennek.
Zoltai Andrea.
Zoltai Andrea.
Akkor úgy érezte, hogy a mazsihisznél van helye…és ne felejtsük el, még mindig a párttállam idején volt..nagy nehézségek, nagy konfrontációk árán engedték el a Pesti Vigadóból.
..És elkezdte ott a munkáját, ami 28 évig tartott….
Eközben lettek felújitva a zsinagógák, köztük európa legszebb zsinagógája a Dohány utcai…elkészült a szeretetkórház új szárnya, az új iskola, ovoda…és még sorolhatnám.
Baloldali kötődését soha nem tagadta…
Idén áprilisban szembesült sok mindennel ami részére vállalhatatlan lett… keringenek legendák..és hazugságok.A napokban hozott egy döntést…ami számomra, az én értékrendem szerint nem elfogadható…mert én másként gondolkodom.
De nem tartom árulásnak, nem tartom bűnnek….és mert ha elfogadni nyilván nem is tudom, értem a motivációt.
és mert soha nem tagadnám meg.
Amikor elmesélte nekem a döntését…no azt a pillanatot senkinek nem kivánom.
Miközben ismerem az emberi gonoszságot, rosszindulatot, az érkező reakciók, a gyülölet még engem is meglepett. És nem is annyira a személye ellen érkezett gyülölet, hiszen közszereplő..és volt ideje arra, hogy ilyesmihez hozzászokjon…hanem az összemosás lepett meg, hogy mekkora elánnal “cuppantak” erre mindazok akiknek egyébként indifferens ez a döntés, de ezzel belém rughatnak, végre fogást találhattak rajtam.
amikor ezzel szembesültem, felajánlottam Mécs Imrének, és Fruzsinának, hogy kiszállok, mert az ügy , a demokrácia ügye, a kirekesztés elleni fellépés ügye fontosabb sokkal az én személyemnél.
Mert nem akartam, hogy miattam hiteltelenné váljon az ügy. Pontosan tudtam, hogy a Pásztor Albert elleni kiállásom, a Tuareg féle számomra vállalhatatlan “mozgalom” elleni fellépésem ellenzőinek, mennyire kapóra jön ez a dolog…na ebben nem is tévedtem.
Sem Imre, sem Fruzsina nem “engedte”..és ezt köszönöm Nekik. Az elmúlt két nap nagyon tanulságos volt….sokat tanultam belöle, és bár maradok szőke…hiszem, hogy az az idealizmus, amit én ugyan nagyon szeretek-most elmúlt belölem…és most döntést kellett hoznom….
Ezzel az írással én a magam részéről ezt a témát lezártam, a továbbiakban ezzel kapcsolatban nem fogok megszólalni. Teszem tovább amit eddig, járom tovább azt az utat amit eddig..és hiszem, hogy ezügyben nincs magyarázkodni valóm.
Zoltai Andrea
Mit szólnak a 85 év nagy közös áldozásához a sátán népe és a Rákóczi tér, főnix utcanép és a borsodi Keletesek által, melyre előre készültek Babitsékkal, mindenféle feszület megírásával és végrehajtásával. Valóban játék volt az életük egészen az ötvenes évekig, hiszen csak könyveket, háborúkat hajtottak végre egymással szemben állva. Igaza volt a nagymamának. Értelmiség legyőzősként a hatágú csillagos Varjú népét ölték meg, nem tudom, hozzájuk tartoztak-e, vagy ide, a nagypán Pszichorafológiai népéhez, amik állandó okkultista véráldozók. Mert eljött az idejük világ-Magyarország sátán népének létrehozása céljából penitenciális mülleri tisztulással a világ vonultatásával az emberiség ellenes állandó csapásoknak, amik beírták magukat a történelembe. Esőemberek az értelmiség legyőzők, így voltak beállítva fillmben is. Eltüntették mindazokat, akik ismerték az igazságot, mint ahogyan mindenkit, aki születésem óta szeretett és tisztelt, mint Vénusz áldozók. Így fogadtak, így rendezték be az istálló Vénusz kis házat vonultatva és tisztítva véráldozással egykori Magyarország ellenes világapokalipszist. Ők kapják a rokkantágikat, nagy nyugdíjakat, díjakat, jutalmakat, közgyógyokat, azok, amik belőlem élősködnek 63 éve. Ismerik a valódi történelmet ennek ellenére, minden egykori embergyilkos tettét, végrehajtott szerepét, amit ismételve emelték újra őket. Orbánban ismét csalódtam, hogy főszerepe elenére együtt van és jutalmazva a szereplőket uszít és hazudik tovább, nem mondva ki az igazságot. De hát romániai eredettel bír, a jószívű emberek ellen volt megteremtve a Talmud által. A zsidók a szentháromsághoz tartoznak, mint ordotoxok, állandó kislányáldozókként, Heródes népe Hunnia börtöntől, emberi birodalmak felszámolójaként, erkölcstelenként, állandó apokalipszis politikai irányítóiként. Japán a Jehova népe, itt le is lehet állítani a bibliát, a többit Lucifer történelméből írták, meg rima Jeruzsálemből, amelyik Magyarországot jelenti Góg és Magóg világ ura népeként. Ezért kellett Jeruzsálemet berendezniük, ahol az egykori romániai Annás apokalipszist hajtották végre, övők volt a nagytemplom. Heródes népe élt ott, hiszen valamennyien a sivatagból és Ázsiából erednek, ezért kutatják ott a nyelvi rokonságaikat,mint Magyarország ellenes vérfürdő végrehajtói.
Részvétem, de nem magának köszönheti a zsinagógák működését, hanem a liberális kommunistáknak és a miskolci Rákóczi térnek, melyek minket tartottak fényevésen helyettük, nem tudom, miért ez járt volna nekik.
Varjú nevek berendezésével 63 éve ismétlik a holocaustosok sorsát fogtalanítással, nemi gyalázással, kivégző sorozatokkal, bolt és közlekedési fóbiával emelve a gyilkosokat.
Szép kis életút.
Mindig odahúzott,ahol épp hasznot remélt.Igazi megélhetési volt.