Milyen lesz a kulturális „felállás” a városházán, kikkel dolgozik együtt?
Elsősorban Varga Andrea alpolgármesterrel és Borkuti László kulturális tanácsnokkal. Hivatal, politika és szakma. Én az utóbbit képviselem.
Lehet-e tudni a konkrét feladatait?
Persze. Most a legfontosabb feladatom a város kulturális stratégiájának megalkotásában való részvétel, a tíz évre szóló vízió összerakása, annak a folyamatnak a megtervezése, hogy honnan hová akarunk jutni. Erről már korábban megkezdtem az egyeztetéseket a város kulturális intézményeinek vezetőivel, civilekkel, építészekkel, kultúrát támogatni akaró vállalkozókkal, amatőr művészeti együttesek képviselőivel, olyan emberekkel, akik számára fontos a város kulturális teljesítménye, akik mögött tudás és tapasztalat van. Azt szeretném, ha úgy, mint annak idején, amikor az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot készítettük, most is egy város összefogásának eredménye lenne a kulturális megújulás. Részt veszek a turisztikai tervezésben, a városmarketing formálásában, piaci rések kihasználásában és a város újrapozícionálásában.
Öntől hallottam úgy talán egy évvel ezelőtt, hogy 2023 Miskolc és a nemzet kulturális értelemben kiemelkedő jelentőségű éve lesz.
Igen, ez is fontos része lesz a munkámnak. Ugyanis 2023-ban 200 éves lesz a Miskolci Nemzeti Színház, ami a mai politikai határokon belül az első magyar nyelvű színjátszás otthona. Nyilván ez nemcsak a város, hanem a nemzet ünnepe. Ideidézek két véleményt. Az egyik 1923-ból Blaha Lujzától, korának kiemelkedő elismertségnek örvendő színészétől származik, aki Miskolcról és a miskolciakról úgy beszélt, mint akik az első hajlékát adták a magyar színművészetnek. A másik a jelenlegi igazgató, Béres Attila szájából hangzott el az évzáró társulati ülésen. Azt mondta, hogy a magyar színjátszás első templomáról méltó módon fogunk megemlékezni. Teljes közöttünk az egyetértés.
Szintén abban az évben ünnepeljük az első magyar poprock-fesztivál, a „magyar Woodstock” ötvenedik évfordulóját és hatvanéves lesz a vidék egyik legjobb szimfonikus zenekara, ami szintén a miénk. Ennek az évnek az előkészítését már most ősszel megkezdjük.
Ön tehát most szakmai feladatokat lát el a városházán.
Azt hiszem annak idején, amikor alpolgármester voltam, akkor is a szakmai feladatok vonzottak. Most tényleg azt csinálhatom, amit leginkább szeretek. Persze a zene és az írás is megmarad.
minap.hu
Lesz még lejjebb?
a kever-kavar?
„Erről már korábban megkezdtem az egyeztetéseket a város kulturális intézményeinek vezetőivel, civilekkel, építészekkel, kultúrát támogatni akaró vállalkozókkal, amatőr művészeti együttesek képviselőivel, olyan emberekkel, akik számára fontos a város kulturális teljesítménye, akik mögött tudás és tapasztalat van.”
Az első válaszával sikerült szembe köpni a kulturális tanácsnokot
” Csurka István egyébként nem a szakértelmet nevezte olcsó, bolsevista trükknek, hanem a szakértelemre hivatkozást.”
Milyen jó, hogy van a városnak egy víziós házaspára.
Ha nem lett volna, nem lett volna lehetőség arra, hogy kicsavarjátok a kezéből a Kocsonyafesztivált és élősködjetek rajta.
„A hitbizomány (latinul fideicomissum; szorosabb értelemben családi hitbizomány (latinul: fideicommissum familiae), a második világháború vége előtti magyar jogban olyan rendelkezés volt, amellyel az alapító bizonyos vagyont minden jövendő vagy legalábbis több nemzedékre a család előre meghatározott személy osztatlan és elidegeníthetetlen vagyonának nyilvánított. Magát a vagyont is hitbizománynak nevezték. A hitbizomány célja a család fényének fenntartása és emelése, a családi vagyon egy kézben tartása, szétforgácsolódásának megelőzése volt.”
Aha! „élősködjetek rajta.” ???
„Debreceni Virágkarnevál története
Egyes források tudni vélik, hogy már 1905-ben volt egy látványos virágkorzó a cívis város főutcáján. A felvonulásnak komoly tétje volt: a bevételből mentőkocsikat vásároltak.
Az első hivatalos virágkarnevált azonban csak 1966-ban rendezték meg. A kitörő siker után a következő években is örülhettek a helyiek a virágos felvonulásnak. Eleinte csak hazai fellépők és középiskolás csoportok kísérték a gyárak, állami vállalatok dolgozói és a kiskatonák által feldíszített virágkocsikat.
Idővel a rendezvény híre külföldre is eljutott és megjelentek a külföldi fellépők is. Először csak a szocialista országok képviselői vettek részt, majd a rendszerváltás után távoli tájakról, a világ minden részéről érkező művészek is bemutatják hagyományaikat.
1979 és 1983 között csupán egy fesztivált rendeztek. 1984 óta újra minden évben megtartják a felvonulást, sőt napjainkra már egy hetes programsorozat épül köré.”
Műanyag békaeső IMF hitelből?
Szőke Tibor is visszajön?
„A Gömböc építése ezen a héten kezdődött el
2010.06.24. ÉSZAKHIRNÖK
Szőke Tibor, az egykori kohász-szakos hallgató 1996-ban járt először a miskolci egyetem mellett található Fűtőműben, s azonnal megfogta az épület térszerkezete, arányai, a hatalmas, 18 méteres belmagasság. Többször megkereste az egyetem vezetését az épület hasznosításával kapcsolatban, de miután a város sikertelenül pályázott az Európa Kulturális Fővárosa projektre, a Fűtőmű kérdése is lekerült a napirendről. Szőke Tibor társaival megvásárolta az egyetemtől a három hektáros parkos területen elhelyezkedő ipari létesítményt, melynek hasznosításához sikerült uniós pályázati pénzeket szerezniük.
A parkba egy 3D mozinak és rockmúzeumnak helyet adó, Gömböcnek nevezett épületet terveztek. A magyar zenésztársadalom támogatásáról biztosította a vállalkozót, s a Rock! névre hallgató állandó kiállításhoz már gyűlnek is a relikviák és személyes történetek. A szervezők egy honlapot is létrehoztak, amelyre hanganyagokat, filmeket, képeket, szövegeket lehet feltölteni, de különböző, a rockhoz kapcsolódó tárgyakat is várnak. A Gömböc építése ezen a héten kezdődött el, és 2011 végére tervezik az átadását. Évente százötvenezer látogatóval számolnak, s a tárlat folyamatos bővítése mellett alkalmanként nagyszabású rendezvényeket is szerveznek majd. A meglévő Fűtőmű épületét is hasznosítani szeretnék, abban technikatörténeti múzeum nyílik.”
Tibor kezéből kicsavarták a gömböcöt?
A gagyibbnál gagyibb kocsonyák elég messze vannak a gasztronómia csúcsától, sőt még a középmezőnytől is.
De majd lesz megint Rock Múzeumunk 🙂 Természetesen szilárd szakmai alapon nyugszik majd.
virágozzék! azért majd a vállalkozókat fizessétek ki.
nyugodj meg, a haverok ki lesznek fizetve.
Úgy tudom az önkormányzatnak semmi köze nincs a Színházhoz, mivel nem ő finanszírozza.
Ezek ugyanazok…