http://https://www.youtube.com/watch?v=Qu1apsqI2go&t=6sFejenként kétezer forintot kaphatnak szegény sorsú emberek, hogy szavazzanak a szocialista Kiss Sándorra a jobbikos Farkas Péter Barnabás ellenében az ellenzéki előválasztáson. Az Alfahír birtokába jutott felvételek alapján feltételezhető, hogy az előválasztás eredményét Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületében olyan választókkal akarják befolyásolni, akik valójában nem politikai, hanem csakis anyagi motivációval vesznek részt a voksoláson, magyarul bérszavazók, akiket egy választási csaláshoz vesznek igénybe.
Borsod megye 3-as választókerületében a jobbikos Farkas Péter Barnabást támogatja a DK, az LMP, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom, míg ellenfele a szocialista Kiss Sándor, akit saját pártján kívül csak a Párbeszéd segít. Meg úgy tűnik, olyanok is, akik ebben üzletet látnak.
Az ózdi központú választókerületben szombaton, az előválasztás induló napján több gyanús eset is történt. Az egyik, hogy a szavazósátraknál nagy számban jelentek meg olyan, jellemzően roma emberek, akiket busszal szállítottak a helyszínre, tehát szervezettségre utaló jeleket mutattak. Információink szerint az egyik kisbusz akár tizenötször (!) is fordulhatott, mígnem a rendszer leállása miatt ez okafogyottá vált.
Arról pedig egy videófelvétel tanúskodik, hogy a gyanús mozgások mögött akár valóban szavazatvásárlás állhatott: az Alfahír birtokába jutott egy rögzített beszélgetés, amin az hallható, hogy egy férfi elmondja egy másiknak,
Ez a megújult baloldal? 🙂
Ezt pont te mondod b+, akik utaztatják, a szavazókat, krumplival, hagymával, élelmiszer csomaggal vásárolják meg a szavazatokat? Inkább kussolj, fidesznyik! Milliárdokat költötök el választáskor a külföldön élő magyarok beutaztatására, magyarul nem tudóknak adtok magyar lakcímeket, hogy rátok szavazzanak! Pénzt adtok az iskolásoknak, hogy részt vegyenek az állami ünnepségeken, óvodásokat szerepeltettek átadási ceremóniákon! Ez az újkomcsi jobboldal, bolsikból átkeresztelkedett söpredék!
Ilyen hangfelvételeket bárki készíthet otthon. És, mint halljuk, meg is teszik.
Ezt pont te mondod b+, akik utaztatják, a szavazókat, krumplival, hagymával, élelmiszer csomaggal vásárolják meg a szavazatokat? Inkább kussolj, fidesznyik! Milliárdokat költötök el választáskor a külföldön élő magyarok beutaztatására, magyarul nem tudóknak adtok magyar lakcímeket, hogy rátok szavazzanak! Pénzt adtok az iskolásoknak, hogy részt vegyenek az állami ünnepségeken, óvodásokat szerepeltettek átadási ceremóniákon! Ez az újkomcsi jobboldal, bolsikból átkeresztelkedett söpredék!
Ez akkora kamu, mint a fidesz.