Miskolc. INTERJÚ GELEI-TÓTH GABRIELLÁVAL
Számodra mi volt a legjobb része ennek a munkának?
Sikerélmény nem sok van, maradjunk annyiban. A két kezemen meg tudom számolni, hány olyan embernek voltam a nevelője, akiknek az életére tartósan tudtam pozitív hatással lenni, vagyis utána nem került vissza a börtönbe. És amihez az én személyes hatásom kellett. Nyilván voltak olyanok, akik tőlem függetlenül is megoldották az életüket, de ők ugyancsak elég kevesen voltak. Az a néhány eset, amikor úgy érzed, hasznos vagy, talán az a legszebb. Kaptam annak idején olyan üzenetet szabadult elítélttől, hogy szeretné, ha tudnám, nem hiábavaló az, amit csinálok, csinálunk. Higgyem el, hogy van, akin tudok segíteni, és ő köszöni szépen. Ez a fiú akkor éppen egyetemen tanult és már mentőápoló végzettséget is szerzett. Ez nagyon jól esik, és ilyenkor azért azt érzi az ember, hogy érdemes, mégha ritka is.
Akkor a legszebb egyben a legnehezebb része is?
Igen, ez a legnehezebb, hogy nem látod az értelmét a rengeteg munkának és energiának, amit belteszel. Sziszifuszi sokszor az egész, végtelen és kilátástalan, megfoghatatlan eredménnyel.
Van olyan emlékezetes eset, ami mindig eszedbe fog jutni?
Volt egyszer egy önként bevonuló. Ez azt jelenti, hogy valami enyhébb bűncselekményt követett el mondjuk gondatlanság miatt, vagy közlekedési balesetet okozott – erre azt szokták mondani, hogy mindenkinek megvan a maga téglája a börtönben, vagyis bárki bekerülhet. Őket nem köröztetik vagy nem vezetik el a bíróságon, hanem megmondják, mikor kell bevonulniuk és letölteniük a kiszabott büntetést. Nos, egy ilyen fiatalember bejött civilben, hozott magával egy aktatáskát, mint aki dolgozni megy. Megállították a biztonsági osztálynál, hogy akkor innentől kezdve álljon meg itt és semmi mást ne csináljon, csak azt, amit mondanak neki. Mindeközben a biztonsági tiszt bent volt körleten és véletlenül megnyomta a riasztóját. Ilyenkor mindenki kapát-kaszát eldobva megy oda, hat-nyolc ember meg is indult az osztályról, mint az őrült, ki letépte láncát, „fussunk!” felkiáltással. Mikor odaértek, kiderült, hogy véletlen volt, így mindenki visszaszivárgott a dolgára, mígnem egyikük felfedezte ezt az aktatáskás fiatalembert maguk között. Kérdezték tőle, hogy mégis mit keres ott, mire ő annyit felelt: hát azt mondták, hogy szaladjunk. Ő szófogadóan tényleg azt csinálta, amit mondtak neki, beszaladt a körletre a biztonsági tisztet menteni.https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/huszonot-ev-bortonben-nokent-a-fogvatartottak-kozott-5821607/
Kutyából nem lesz