Az Európai mobilitási Hét kapcsán arra hívja fel a figyelmet a Levegő Munkacsoport, hogy „Utcák az életért” (Streets for Life) néven kampányt indított az ENSZ. A kampány részeként még tavasszal aláírásgyűjtésbe kezdtek, azt szeretnék elérni, hogy világszerte 30 km/órás sebességkorlátozást vezessenek be azokon a területeken, ahol emberek élnek, sétálnak és játszanak.
Egészségügyi előnyökkel is jár
Magyarországon a Levegő Munkacsoport elnöke, Lukács András elmondta, hogy a 30 km/órás sebesség a legnagyobb, amely biztonságos lehet ott, ahol a forgalom keveredik a veszélyeztetett úthasználókkal: a gyalogosokkal, kerékpárosokkal. Emellett a forgalom lassítása jelentős egészségügyi előnyökkel is jár – egyebek mellett azért, mert ösztönzi a gyaloglást és kerékpározást, vagyis az aktív életmódot.
Már vannak példák
Spanyolországban idén májusban törvényileg kötelezték a városokat, hogy minden utcán, ahol kevesebb mint két sáv van egy irányban, 30 kilométer/órás sebességkorlátozást vezessenek be. Párizsban, ahol már eddig is az utcák 60 százalékán volt érvényben a 30 kilométer/órás sebességkorlátozás, most augusztusban néhány fő útvonal kivételével a város összes utcájára kiterjesztették. Brüsszelben idén január 1-jétől érvényes az általános 30 kilométer/órás korlátozás, csak a főútvonalokon marad az eddigi 50 kilométer/órás megengedett sebesség.
Itt lehet aláírni az ENSZ által indított petíciót: https://www.unroadsafetyweek.org/en/get-involved#sign
Idióták!
Legyen inkább 10 km/h!
?
Legyen 31,4915 km/h inkább, mert egyik szám olyan, mint a másik.
Miért pont 30? Hülyeség.
Veres meg a kerékpározás? Ez most vicc, vagy komoly?
Veres meg a józan ész? Ez most vicc, vagy komoly?
Lassan úgy sem lehet gyorsabban menni, annyira rosszak az utak!
Nyoma sincs, legalább a baleset veszélyesen rossz utak javításának.
Ugye Veres úr, nem ezt ígérte a kampányában?
Szégyen!
A „zűd nyíl”, a szoci csapat vezérelte projekt nem csak a fradi színű villamosokat, meg a visszatett régi síneket, kopott váltókat adta a városnak.
Sikeresen teleszórták a főutcát olyan villamosmegállókkal, amikről takarásból lép elő a gyalogátkelőhelyre a gyalogos. Emiatt ezeknél már kint vannak a 30-as korlátozó táblák.
Amikor munkába menet, hazafelé jövet sok autó van a forgalomban, emiatt beáll az egész 30km/h körüli, dugót okozó megtorpanásokkal tarkított tempóra.
Nem kérdés tehát, hogy Miskolcon működne e.
Működik.