Nemcsak Szijjártó Péternek okoz problémát, hogy az orosz Szputnyik V vakcinával oltották be

Nemcsak Szijjártó Péternek okoz problémát, hogy az orosz Szputnyik V vakcinával oltották be a koronavírus ellen: a külgazdasági és külügyminiszteren kívül még kétmillió olyan magyar van, akiknek a keleti vakcina – az orosz és a kínai – miatt a mai napig utazási korlátozásokkal kell szembenézniük. Közülük a Szputnyikkal oltottak jártak a legrosszabbul, hiszen míg a kínai Sinopharm alkalmazását engedélyezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) addig az orosz oltóanyag egyelőre sem a WHO, sem pedig az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét nem kapta meg, és a jelek szerint egy ideig nem is fogja. Ez pedig azt jelenti, hogy alig akad olyan ország az Európai Unióban, amelyik elfogadná a beutazáshoz.

Ez utóbbihoz ugyanis uniós Covid-igazolvány szükséges, mely az uniós tagállamok döntése értelmében teszt- és karanténkötelezettség nélkül biztosítja a határátlépést. Csakhogy – az unión belül egyedüliként – a magyarok számára ez nem automatikus: az Európai Bizottság rendelete értelmében a tagállamoknak csak azokat kell kötelezően beengedniük, akik az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinák valamelyikét – Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Janssen – kapták.

Akik Sinopharmmal és Szputnyikkal utaznak, azokra viszont sok helyen PCR-teszt vár.

Az Európai Bizottság azért hagyott egy kiskaput, hiszen a tagállamok saját hatáskörben ettől még dönthetnek úgy, hogy beengedik a keleti vakcinával rendelkezőket is, de ezt eddig kevesen tették meg. A Sinopharm WHO-engedélye javított ugyan a statisztikán, de orosz vakcinával még mindig nem lehet teszt nélkül olyan népszerű helyekre utazni, mint például Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Ausztria, vagy éppen Málta.https://hvg.hu/itthon/20210921_Harmadik_oltas_Szputnyik_Sinopharm_utazas