Csöbör Katalin református lelkész fia lett az újjáalakuló DVTK férfi kézilabda-szakosztályának vezetője

Az új szakosztály vezetője Mike Martin református lelkész lett, aki Hernádkak község alpolgármestere, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő fia.

Több hónappal ez előtt történt meg az első komolyabb kapcsolatfelvétel a DVTK részéről, a klubvezetés feltett szándéka ugyanis, hogy a férfi teremsportok vonalán is erősödjön a DVTK – kezdte Mike Martin szakosztályvezető. – Hamar megszületett az együttműködés. Sántha Gergely elnök úr és Szabó Tamás főtitkár úr személyesen egyeztetettek Kocsis Mátéval, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökével.

Folyamatos kapcsolatban vagyunk Juhász Istvánnal, az MKSZ szakmai igazgatójával és Novák Andrással, az MKSZ operatív igazgatójával is. Ők segítettek kiválasztani a vezetőedzőnket, Zubai Gábort. Gábor egy fiatal, de nagyon nagy ambíciókkal és korához képest nagy tapasztalattal rendelkező szakember. Az elsődleges és legfontosabb feladatunk az volt, hogy elindítsuk a felnőtt csapatot a bajnokságban, de a következő hetekben és hónapokban sem pihenhetünk, hiszen szeretnénk kiépíteni a DVTK utánpótlásbázisát is, amelynek az alapjait már ebben az évben le kell tennünk. Bízunk benne, hogy minél több miskolci és diósgyőri fiatalt tudunk majd megszólítani.

A DVTK férfi kézilabda csapata 2021/2022

  • Apatóczky Máté
  • Bajnok Zoltán Szabolcs (kettős játékengedéllyel – BSK)
  • Balázs Dávid
  • Dobó Dániel
  • Hegedűs Kornél (kettős játékengedéllyel – BSK)
  • Horváth Gergő
  • Horváth Vajk (kettős játékengedéllyel – BSK)
  • Jakab Ákos
  • Jakab Ádám
  • Kovács Balázs
  • Kovács Róbert
  • Pócs Kristóf
  • Orosz Gábor
  • Kurkó Ákos
  • Méhész Zoltán
  • Nagyszegi Balázs (kettős játékengedéllyel – Szalézi DSE Kazincbarcika)
  • Saláta Domonkos
  • Szegedi István Patrik (kettős játékengedéllyel – BSK)

Vezetőedző: Zubai Gábor

Fotó.  Archív. A Csöbör család. Mike Martin a jobb oldalon.