Mit csinál a szél amikor nem fúj? Szív…NÉMETORSZÁGBAN IDÉN ISMÉT A SZÉN VOLT A LEGNAGYOBB ENERGIAFORRÁS

A jelentős visszaesés alapvetően arra vezethető vissza, hogy tavasszal szélcsendes volt az időjárás. Emiatt a szélenergiából származó áram mennyisége csak 57,1 milliárd kilowattóra volt, 21 százalékkal kevesebb a tavaly első félévi 72,3 milliárd kilowattórájánál. A hiányt elsősorban a széntüzelésű erőművekből származó energiával pótolták: a tavalyi 51,8 milliárd kilowattóra után idén január-júniusban 70,2 milliárd kilowattóra származott ebből a forrásból.

A szélenergia részaránya 29,1 százalékról 22,1 százalékra csökkent, míg a széné 20,8 százalékról 27,1 százalékra ugrott az idei első fél évben az energiamixben.

A szén és a szélenergia után a földgáz volt a harmadik legfontosabb energiaforrás a villamosenergia-termelésben, 14,4 százalékos részesedéssel. A negyedik helyre az atomenergia került, 12,4 százalékkal.

A jelenleg érvényes törvények értelmében Németországban 2038-ra teljes egészében be kell szüntetni a szénerőművek működtetését, 2022-re pedig ki kellene vezetni az atomenergiát.

Környezetvédelmi aktivisták és a zöld párt azt szorgalmazza, hogy 2038-nál előbb állítsák le a szénerőműveket az üvegházhatású gázok kibocsátásának gyorsabb csökkentése érdekében.

A klímavédelmi törvény értelmében az olyan üvegházhatású gázok, mint például a szén-dioxid kibocsátását 2030-ig 65 százalékkal, 2040-re pedig legalább 88 százalékkal kell csökkenteni az 1990-es szinthez képest. Európa legnagyobb gazdaságának 2045-re klímasemlegessé kell válnia, azaz csak annyi üvegházhatású gázt bocsáthat ki, mint amennyit vissza tud nyerni.

A következő kormány számára az egyik legfontosabb kihívás az lesz, hogy miként, milyen intézkedésekkel valósítsa meg a jogszabályban rögzített célokat. Például hogyan tudják nagy mértékben növelni a szélerőműparkok területét anélkül, hogy túl nagy ellenállást váltanának ki a lakosság részéről.

Fotó: Nagy Zoltán Zsolcai szélerőmű tulajdonos