Márki-Zay aki először pendítette meg, Orbán Viktor szerinte megtagadta a meleg fiát…

Polgármesterré választása óta Márki-Zay Péter akkor keltette a legnagyobb feltűnést, amikor idén augusztusban azzal állt elő: Orbán Viktor szerinte megtagadta a meleg fiát. Ezt először egy videójában említette meg, aztán több százezres nyilvánosság előtt a Zshowtime nevű Youtube-csatorna interjújában, majd egy Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón is.

Mainstream politikus ilyet még nem mondott Magyarországon, a hagyományos sajtó zavarban is volt, mit lehet kezdeni azzal, amikor valaki ilyesmit állít, ráadásul érdemi bizonyíték nélkül. A hagyományos sajtófelfogás szerint csak kivételes esetben lehetne valakinek a szexuális irányultságát az akarata ellenére nagy nyilvánosság előtt taglalni. Szájer József esetében például indokolható ez, mert ő maga aktív politikusa volt egy homofób kampányt vivő pártnak – Orbán Gáspárra viszont ez nem igaz.

A nyilvánosság mai szerkezete mellett ugyanakkor ezeknek a dilemmáknak jóval kisebb a jelentőségük. A Facebookon, a Youtube-on korlátok nélkül terjedt a téma óriási érdeklődés mellett, komoly vitákat kiváltva az ellenzéken belül is.

Úgy tudjuk, a stábon belül is zajlottak viták arról, helyes-e ezt csinálni. Márki-Zay Péter viszont úgy gondolja, a Fidesz homofób gyűlöletkampányával szemben az a megfelelő eszköz, ha visszafordítják ellenük. Arról beszélt, hogy a fideszes melegek mellett is kiáll, hogy vállalhassák magukat, és azóta meg van győződve arról, hogy a Fidesz ennek a témának a hatására tekerte lejjebb a homofób kampányt. Nem tudjuk, hogy ez valóban így van-e – Rényi Dániel épp a napokban írt arról a 444-re, hogy többtémás kampányt visz a Fidesz, határozott irány nélkül. Az kétségtelen, hogy most épp kevésbé hangsúlyos a téma, mint nyáron volt. De ha újra előkerül, valószínűleg Márki-Zay is újra ilyesmikről fog beszélni.

 Márki-Zay Péter a Kossuth tér sarkán, a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatót 2021. október 1-én.  Fotó: Szász Zsófia / 444

Szerinte az ilyen módszerek sokkal hatásosabbak, mint amikor például a politikusok kimennek a Pride-ra. Közben elmondta azt is, hogy támogatja a melegek polgári házasságát.

A szexbotrányok működnek

Nem ez volt az első eset, hogy hasonló témát vett elő. Már tavaly ősszel is bedobta, hogy szerinte a Fideszben van a legtöbb meleg, majd egy posztjában arról írt, hogy „egy hangosan buzizó kereszténydemokrata politikus hátsó fertályából egy alkalommal éppen egy általa személyesen ismert sebésznek kellett egy játékszert eltávolítania”.

Innentől a cikk csak a Kör tagjainak olvasható.

Mindezek mögött az elképzelés az, hogy egymás után múlnak el a botrányok a magyar közéletben következmény nélkül

– azok a sztorik viszont, amikben szex is van, megmozgatják az emberek fantáziáját.

Szájer József és Borkai Zsolt megbuktak, náluk sokkal súlyosabb dolgokat elkövető emberek, akik ügyének viszont nem volt szexuális vonatkozása, megúszták.

Márki-Zay Péter másik ügyben is fordította már a Fidesz ellen saját fegyverét. Hódmezővásárhelyen migránsszámlálót helyezett ki 2018-ban, ami azt mutatta, „hány bevándorlót telepített le Orbán Viktor”. Abban az esetben is úgy gondolta, így hatékonyabban lehet küzdeni a Fidesz ellen, mint a menekültek melletti kiállással.

Ezek az eszközök erősen ellentmondásosak, és heves vitákat váltanak ki. Meddig tart a hazugság és a képmutatás lebuktatása, és honnan kezdenek túlságosan hasonlítani ezek a módszerek arra, ami ellen Márki-Zay Péter elvileg küzd?https://444.hu/2021/10/06/szex-es-tudatos-bizonytalan-valasztok-miert-ment-ekkorat-marki-zay-peter-kampanya