Nyílt levél Pataki Attila művész úrnak

Kedves Művész úr!

Az Edda dalainak múélvezőjeként szomorúan olvastam a 168 órában megjelent szavait, melyek szerint sem szakállas nőket, sem kirúzsozott férfiakat nem lát szívesen az Edda koncertjein. Én ugyan a saját belátásom szerint egyik sem vagyok, de ismeretségi és pártfogoltsági köreimben sokakat tudnék említeni, akik lefedik az Ön által létrehozott és az Edda-rajongó kategóriát is.

Ezt a problémát áthidalandó, egy konstruktív javaslattal állnék elő.
Mivel én egy kevésbé konzervatív szellem vagyok, ugyanakkor empátiával élek a konzervatívak felé, nem várom el Öntől, hogy szakállas nőket és kirúzsozott férfiakat üdvözöljön az Edda koncertjein, ehelyett jó szívvel meghívom Önt és kedves csapatát bármelyik Amanda Elstak Show -ra, illetve Retro Show-ra. A következő történetesen október 16-án lesz.

Mivel a közönség akarata a mi társulatunk számára szent, ezért, ha előre jelzi érkezését, női ruhás előadóink megborotválkoznak a kényelmük kedvéért.

Várjuk szeretettel!