Miközben több taguk nyíltan Dobrev Klárát támogatja az előválasztás második fordulójában.
Márki-Zay Pétert támogatja az MSZP az ellenzéki előválasztás második fordulójában – derült ki a párt csütörtöki közleményéből, amiben azt írják, szerintük Márki-Zaynak van 2022-ben nagyobb esélye Orbán Viktor ellen. Tóth Bertalan, az szocialisták társelnöke pénteken már le is szavazott Márki-Zay Péterre, és erre kérte azokat is, akik még nem voksoltak a második fordulóban.
A párt Karácsony Gergely visszalépését követően úgy döntött, hogy tartózkodik bárki támogatásától, most ezt a döntésüket változtatták meg a párt csütörtöki rendkívüli ülésén.
Az MSZP közleményében leírta, hogy mind Márki-Zay, mind Dobrev Klára, a DK jelöltje megkereste őket azzal, hogy támogassák őket. Hozzátették, hogy Karácsony programját és miniszterelnöki jelöltségét azért támogatták, mert szerintük képes volt hitelesen képviselni a baloldali és zöld értékeket is, valamint alkalmas volt arra, hogy a hat ellenzéki párt szövetségét összefogja. Kiemelték, hogy fontosnak tartották, hogy Karácsony a bizonytalanokat is meg tudta szólítani.
Ennyit az MSZP baloldaliságáról…
Mindig hazug érdekemberek voltak, csak pénz lebegett a szemükelőtt, remélem eltűntek!!
Magyar Zocialista Párt