Már a harmadik klinikai tesztfázis előtt áll az a Covid elleni szer, amellyel kapcsolatban a pécsi virológusok végeztek kutatásokat. A hatóanyag a kezelt sejteket megvédi a vírusfertőzéstől – mondta a Heteknek Kemenesi Gábor víruskutató, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.
„Laborkörülmények között igazoltuk azt, hogy az orrcsepp az azelasztin-hidroklorid hatóanyaga révén képes lehet a fertőzést, a vírus szaporodását megállítani, sőt azokat a sejteket, amiket kezeltünk vele, meg is védte a vírusfertőzéstől. Németországban még hátravan a harmadik klinikai tesztfázis, és úgy látszik, hogy emberben is működni fog, tehát ez egy ígéretes szer” – mondta Kemenesi Gábor.
Korábban lehetett hallani arról is, hogy a Pécsi Tudományegyetem virológusai az osztrákokkal közösen fejlesztenek egy koronavírus elleni vakcinát. Erről a projektről a kutató azt mondta, hogy mivel időközben többféle vakcina is elérhetővé vált világszerte, és óriási a gyártási kapacitás is, ez a fejlesztés „okafogyottá vált, bár kutatási szempontból továbbra is érdekes.”
Ugyanakkor szerinte esély nyílhat arra, hogy az mRNS-vakcinák gyártása Magyarországon is lehetővé váljon: igyekeznek hazahozni az mRNS-vakcinatechnológia tudástranszferét. „Az mRNS-vakcina gyártásához egy sor különböző kutatóelme kell: fehérjebiológus, modellező, virológus és sok más szakértő. Most itthon hozzuk létre ennek a tudományos hálózatát” – mondta Kemenesi.
A víruskutató a járvány negyedik hullámáról szólva hangsúlyozta: tőlünk függ, hogy ennek milyen lefolyása lesz. „Még sok az oltatlan ember, ők különösen veszélyeztetettek, megtölthetik a kórházakat, és előállhat megint egy olyan helyzet, amit senki nem szeretne látni” – jegyezte meg Kemenesi Gábor, hozzátéve, hogy az oltás felvétele mellett a maszkviselés is segíthet a járvány leküzdésében.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Rágugliztam: „azelasztin-hidroklorid hatóanyag”
https://www.webbeteg.hu/gyogyszerkereso/allergodil-oldatos-orrspray/3838/betegtajekoztato
Vény nélkül kapható, létező, engedélyezett orrspray.
Kutatják, kifejlesztik…
NERtársak!