Száz évvel ezelőtt kezdte meg működését a Miskolci Művésztelep. Egy régi álom vált valóra
ezzel: a város a hazai képzőművészeti élet jelentős vidéki központja lett. A létesítmény
szerepkörében és fenntartásában, ahogy külső megjelenésében is jelentős változások történtek
az idők során, de mindmáig az alkotómunkát szolgálja.
A kiállítás a művésztelep legelső periódusát állítja fókuszba. Az intézmény hivatalos formában az
Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola művésztelepeként jött létre, s ekként
működött három évtizeden át. Fenntartója a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, az ingatlan
tulajdonosa a Magyar Királyi Kincstár volt. Ez idő alatt kiemelt szerepet töltött be a hazai
művészképzésben. 1932-től a főiskola egyetlen állandó művésztelepe maradt, ahol a
növendékek nyári gyakorlatukat végezhették. Kapuja ugyanakkor a helybéliek előtt is nyitva állt,
ösztöndíjas műtermeiben pedig egész éven át alkotómunka folyt. Miskolc város vezetése
kezdettől pártfogolta az intézmény ügyét; fenntartása érdekében komoly áldozatokat hozott.
Az első évtizedekben elért eredmények egészen jelenünkig hatnak. Miskolcon a hazai
felsőoktatásban hittel tanított festői minőség vert gyökeret, megváltozott a művészet szerepéről
való gondolkodás, megerősödött a képzőművészet mecenatúrája, fejlődött a közízlés. A telepen
végzett grafikai tevékenység az 1950-es évek közepén induló grafikai műhely forradalmi
munkájában teljesedett ki, amit az elődök által hátrahagyott rézkarcnyomó prés közvetlenül is
elősegített. E cenzúrázatlanul szabad műhelymunka vezetett aztán az 1961-től induló és ma is
élő országos miskolci grafikai seregszemlék (biennálék/triennálék) hagyományához. Ugyancsak
a 100 évvel ezelőtt megalapított művésztelep – mint fizikai tér és mint szellemi közeg – tette
lehetővé, hogy az 1950-es évektől fiatal képzőművészek találtak otthonra és kedvező
munkafeltételekre a városban. Miskolcon karakteres képzőművész társadalom szerveződött, s él
ma is.
Miközben az 1921–1952 közötti időszak az alapok megvetésének kora, a művésztelep
történetének erről a fejezetéről ez idáig csak hézagos ismereteink voltak. Az alapítás
centenáriuma olyan aktualitás, amely nemcsak alkalmat ad az adósság rendezésére, de
kötelességgé is teszi azt. A Herman Ottó Múzeum évek óta módszeres kutatásokkal,
műtárgyvásárlásokkal és restaurálással készül a kevéssé ismert periódus feltárására és
bemutatására. Olyan kiállítás létrehozása volt a kitűzött cél, amely komplex módon idézi meg az
elfeledett korszakot: a lehető leggazdagabb válogatását adja az itt született alkotásoknak,
ugyanakkor átélhetővé teszi az egykor volt miliőt, visszaadja a régi művésztelep hangulatát is.
A kiállított művek jelentős részét a nagyközönség még sohasem láthatta: hagyatékokból,
magántulajdonból, gyűjteményi raktárak mélyéről lépnek most elénk. A tárlat a művésztelepet
létrehozó, fenntartó, az eszmét előre vivő művészek és támogatók emléke előtt tiszteleg. Ünnepi
kiállításunk a város múltjáról szól, a létesítmény küzdelmes története ugyanakkor jövőbe
mutató üzeneteket tolmácsol.
Írta: Pirint Andrea, a kiállítás kurátora