Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Úgy látom a legrégebbi alapításának idejéből, hogy az Atlantiszt állandóan földrengéssel és munkahelyi üldözésekkel a spanyol pusztítók által végrehajtó kíséretek visszaérkeztek az anyaföldbe, mint Illés és temetői torülői. Ilyen volt Andy Vajna is és az ózdi űrhajósok, halál vezetőjükkel az élen. A Talmudja a kormánynak négyszer támadott meg eddig a szabadköműves rend űrhajója miatt, mióta 1995-ben Szentlélekre vitt engem és ott szót váltottak a halálhidegséggel jelentkező űrhajó utasaival. Négy éve februárban is egy hónap játék után, mely éjjel-nappal tartott a miskolci elmeosztály részéről, megtámadva engem az újhelyi űrhajósok miatt, azzal, hogy fel kell támadnom a vizen átmenve, ismételve a Pannónia ideje óta játszott Száműzött Nap történetét Romániának Annája főszerepében, aki találkozik a rókával, farkassal és a varjúval, most a turulmadárral is. A földönkívüli kísérete volt itt Atlantisznak, Oroszországból is, csúf játékot űzve, hogy le kell takarni az arcomat lepellel, úgy kell felmenni az űrhajójukra, meg nekem ismeretlen gyártmányú méhem van. A szabadköműves róka miatt 1995-ben egy nap alatt teljesen bedagadt a derekam, mert visszamentek a Révész utcára, ahol a beduin Gyöngyi, mint egykori fasiszta hája miatt, meg Szulák Andrea táguló-szűkülő halálteste miatt deformáltak. Nagyon értékesek itt Magyarország és a világ felszámolói, hogy folyamatosan hajtották végre főszerepeiket, tetteiket, betegségeiket, nemi csapásaik kitermelését, hatalmas kíséretük mellett sorsuk végével együtt, ami járt volna nekik. Szentlelken ha jól emlékszem, népünnepély volt ezek után, majd 1998-ban ismét rám támadtak az ózdi Isten gyermekei a lakásban azzal, hogy mentek Szentlélekre és várták a földönkívülieket. Mindez azért, mert segíteni akart nekem elmondása szerint. Akár, mint a jungista aranysas pszichiáter, amelyikkel közösen áldoztak minket cserép tanúsága szerint Ízisz nap és hold jelével, mely az összes pusztítóját jelenti a világnak, ide sorolva őket a nagypán Pszichografológiájához, akár a kínait. Egész Ázsiát megváltották, emberré nemesítve őket India cigányságával együtt, de még mindig vonulnak a patológiái Romániának. Négy éve februárban, egy hónapos felvonulása után Atlantisz kíséretének, levittek a Berci boltig, hogy várjam a szabadköművesek űrhajóját ismét.Azt játszották, hogy a feketemágiát győzik le, mégpedig az én szívem szeretetével, mert a mágiát Szepes Mária könyvei alapján csak szeretettel lehet legyőzni. Akár, mint a Cerberus féregállatát a médiának, amelyik a Tatárdombon támadott meg a találkozások után, pondrókkal hemzsegve minden részemen Ady apokalipszisként, melyet a médiájuk bemutatott tort ülve pondrókba nyúlkálva. A vaskályhája fölé hajoltam a vasnépnek, mert ez nekik járt volna – , és potyogtak a pondrók a kályhára. Közben a szirmabesenyői Strukkerné reikis egyik hatalmas nagy tanítványa egy elektromos Jézust hagyott a fejem fölött elmondása szerint, amelyiknek alkohol szaga volt, felette csattogott egy ufója Romániának. Hát csudájára jártak a tatárdombiak, akik mindezt látták.
Több, mint egy hónapig írtam éjjel-nappal gondolkozás nélkül, amit diktáltak a testemen kopogva. Szégyellem magam miatta nagyon. Eljátszották, hogy Illés kivégezte a feleségét, már mint hogy én voltam valamikor, vagy lettem volna. Eljátszották, hogy átvisznek az űrhajóra a matrixba, hogy átszabjanak, közben csak dohányt jártam szívni, hiszen hatalmas erővel voltak itt. Eljátszották, hogy milyen ruhákat vennék, ha lenne pénzem, meg milyen házat rendeznék be magamnak Zeevel, mivel ő lenne az egyik apám a Halál keresztapa mellett.
Zee és Müller sátánistái voltak mellettem 2005-ös megyei kórházban történő kivégzésem óta, mióta a hangomat összezúzták hattyúdalként Káli Sándor szocialista kezdetekor Godzsák Ildikó állandó szocialista iskola legyőzők helyett, meg ismételten Szulák Andrea helyett Dávid Mónika és Vaszily Mária pszichiáterek kivitelezésében. Dobáltak az ágyon, kiabálva a médiában, hogy már roncs a medve.
Visszatérve a majdnem öt éve kezdett dologra, biztos voltam benne, hogy segítséget kaptam. Itt voltak a Medúza népei hajókürttel, sámán dob az űrhajóról minden Földanya feltámadás ismétlésnél. Majd megtámadott a Bertalan utcai Rákóczi tér cigánytelepe, ami az űrpusztító népének a kísérete, tűzben égetve, halálhidegséggel, a Talmud kísérete mellett. Szóval én nem látok, fájdalmat érzek egyre jobban, a nagyobbik lányom szenved, mert húsról szokatják le a gyerekeit anaraxia mellett négy éve, nem tudom, meddig bírja az idegrendszere. Semmit sem tudok tenni a csápjai ellen az áldozómnak. Ha mindezt, ami a világkönyvtárával járt a világ ura népének elmeséltem volna valahol, bezártak volna ketrecbe. Így elhúztam mostanáig, 1995 óta, amióta a heves megyei egykori támadást hajtották végre Túri Ferenc osztályán.
Tehát nem Atlantisz, hanem atlantiszi feketemágusok, amit Latinovits Zoltán tolvaj dallamként énekelt meg a miskolci elmeosztályról. Vele kezdték és Gina Lolobrigidával a Földanya áldozást a Molnárok mellett. Két éve már öngyilkos akartam lenni ismét, azóta nem látom az értelmét semminek, mert ilyen csúf gyalázatot és játékot űzött velem mindegyik, amelyik azt játszotta, hogy az én népem.
Hát ilyen hatalmas a világ ura Magyarországa, szétment a világ minden részébe, látni a fertelmet, amit jelentenek Romániával együtt és ezek akarnak feltámadni elhordoztatása után a világ bűneinek.
Eljátszották azt is, hogy az újhelyiek mennek a lányomnak mindent elmondani, meg a médiában bemutatják mindazt, ami történt. Meg hogy kivetítőt tettek a ház felé a romániai ufóknak, meg hívtak mindenkit és mindent bemutattak nekem, miközben énekeltettek a régi hangomon és a hangom terjedt az űrben. Minden vascsapást én kaptam az életük végével együtt, amiért ismét támadtak amikor meghalt férjük, árvaságiakat felvéve a Rákóczi terüktől a papokkal együtt a kommunista miatt, amikor ők így harcolnak állandón az utolsó magyarokat gyalázva és csonkítva. A papok és a spritiszták Jézus nevében bűnbocsánatot adnak a mészárosoknak, holott van, volt a régi történelmi egyházaknál bocsánatos és nem bocsánatos bűn. Meg Jézusként áldoztak zöld szemmel a Keletesek születésem óta, Istálló Vénuszként. Hát így adtam fel a reményt a három évvel ezelőtti támadásomkor. Kutyafutatókkal hosszabbítanak atv berendezése mellett. Minden nap eljátszották, hogy visszaadják a fogaimat, ez is iszonyatos volt. Még ilyen gyalázatot senki sem látott, amit Magyarország művelt megmaradása érdekében.