Friss lapszámunk 40 feletti mellékletében olyan híres és eredményes magyar sportolók szólalnak meg a témában, mint Maráz Zsuzsanna, Wermescher Ildikó, Bogár János és Gajdos Tamás.
Ezúttal Maráz Zsuzsanna kétszeres Spartathlon-győztes, a 2021-es Spartathlon második helyezettjének gondolatait olvashatod arról, milyen 40 felett futni, fejlődni. A teljes cikket a Runner’s World 2021/04-es lapszámában olvashatod.
Olvasd el ezt is!Megjelent az ősz első Runner’s World magazinja – 39 oldalas „Futás 40 felett” melléklettel!
Az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar ultrafutója Maráz Zsuzsi, aki kétszer nyert Spartathlont, négyszer Ultrabalatont és ő az egyedüli magyar nő, aki teljesítette a japán „Spartathlont” a Sakura Michit (250 km). Legutóbbi sikerét a Korinthosz 160 km-es távján érte el, ahol pályacsúccsal lett az első női célba érkező. Idén még vár rá a Spartathlon vagy az Ultrabalaton. Az utóbbi években edzőként is bekapcsolódott a hazai futóéletbe. Az ő története abban tér el az eddigiektől, hogy viszonylag későn, 40 évesen kezdett versenyezni, tehát nincs élménye arról, milyen 20-30 évesen eredményesen futni. Zsuzsi tavaly decemberben volt 50 éves, idén októberben lesz 10 éve, hogy élete első maratonját teljesítette, és most áll a tizedik 200 km feletti versenye előtt.
Most is fejlődőképes vagyok, ezt az is igazolja, hogy amikor tavaly elkezdtünk Szabó Gáborral edzeni (Szabó Gábor, a Sashegyi Gepárdok sportegyesület vezetője és edzője) és elkezdtük a sebességet fejlesztő munkát, vissza tudtam szerezni a korábbi gyorsaságomat. Ehhez más módszerek és más ingerek kellettek, mint amiben korábban része volt a szervezetemnek.
Az edzéseim a néhány évvel ezelőttiekhez képest fokozódtak. Korábban 120-130-as heteket futottam, most a téli alapozási időszakban 170 km, sőt 200 feletti hét is összejött. Átlagosan 150 km-es heteim vannak. Az emelés persze fokozatosan történt és gond nélkül elbírom most már ezt a mennyiséget. Mivel fiatal felnőttként nem futottam, nem tudom elmesélni, hogy ahhoz képest mi változott nálam, a 30-as éveim elején pedig még nagyon rövid távokat teljesítettem. Viszont akkor váltam tudatosabbá bizonyos dolgokban – például bemelegítés, nyújtás – amikor versenyezni kezdtem. Ma már sokkal óvatosabban indulok el az edzéseken, könnyű tempóban kezdek futni, megengedem, hogy lassan melegedjenek be az izmaim, nem tudok és nem is esik jól magasabb tempóban kezdeni a futást, mert nem komfortos az izomzatomnak, ez régen nem így volt. Szintén újdonság, hogy keresztedzésként tavaly óta jógázom.
A regenerációra egyértelműen nagyobb hangsúlyt fektetek már. Például a nyújtásra és a hengerezésre, ami számomra felér egy kisebb erősítőedzéssel, mert közben a teljes testsúlyomat tartom, az izomzatom megfeszül, nem csoda, hogy sokan kihagyják, mert egy tisztességes hengerezés nem könnyű.
Olvasd el ezt is!Negyedszer a dobogó legfelső fokán – interjú Maráz Zsuzsanna Ultrabalaton győztessel
Szintén változás, hogy jóval többet alszom, amióta főállású edzőként dolgozom és magam osztom be a munkaidőmet, be tudtam vezetni például a délutáni pihenőket. 20 perc alvás többet ér, mint bármilyen más regenerációs módszer. Ugyanezt teszem ma már hosszú futás után is. Amikor futni kezdtem, pici gyerek mellől jártam el én is, akkor még nem volt időm arra, hogy futás után szundikáljak, ebből a szempontból most sokkal lazább az életem, mások a köztelezettségeim.
Mostanra már szerencsére minden nehéz és hosszú futás után egyre könnyebben regenerálódom. Az első hosszabb távok még nagyon megviseltek, ma már nem ez a helyzet. Nincs olyan izomlázam, nem fájnak az ínszalagok, nem dagad be a lábam, minden könnyedebb egyelőre. Arra persze kíváncsi vagyok magam is, hogy ha hormonálisan megváltozik a szervezetem, mit fogok tapasztalni, többet kell-e majd edzeni például ahhoz, hogy szinten tudjam tartani magam. És persze az is érdekes, hogyan fogom megélni a változást.