Toroczkai László kisebb baráti társaságban tekintette meg a legújabb kurzusfilm, az Elkúrtuk című fikciós politikai thrillert. Toroczkai és barátai, akikkel megnézte a filmet, aktív szereplői, egyes esetekben főszereplői voltak a játékfilm alapjául szolgáló valós eseményeknek:Toroczkai volt az, aki szeptember 18-án, az őszödi beszéd kiszivárgásának másnapján tüntetők százait vezette át a Kossuth térről a Szabadság térre, az MTV akkori székházához, hogy beolvastassa a tévében a tiltakozók követeléseit.Nem engedték be őket az épületbe, az ebből fakadó konfliktus torkollt végül az épület megostromlásába.

Toroczkai most olyanok társaságában nézte meg a filmet, akik vele együtt részt vettek a székház ostromában. Sziva Balázst, Varga Balázst és Kisberk Szabolcsot mutatta be. Utóbbi akkor a Hírtévé tudósítója volt, Toroczkai jellemzése szerint „a Hírtévé stábját vezette, méghozzá kőkeményen, a harcok sűrűjében”, melyekben még a bal kezét is eltörte.

Toroczkai és barátai a bemutatkozás után pattogatott kukoricát ragadtak, és megnézték a filmet. Aztán értékeltek.

„Szerintem voltak benne jó színészi alakítások, de valaki hangosan horkolt a film alatt. Azért nem ez volt a legizgalmasabb film, amit láttunk” – kezdte bírálatát Torczkai, majd egyből bele is csapott a lecsóba. „Ami sokkal érdekesebb, hogy ez a 2006-os Fidesz-propaganda. Szó szerint ugyanazt adják vissza. Teljesen kivágták azt a részt, hogy miért volt a tévészékház ostroma. Teljesen kivágták azt, amikor Balázzsal vittük a petíciót” – magyarázta, közben a két Balázs közül Vargára mutatva. „Hogy miből lett a tévészékház ostroma, az nem szerepel a filmben” – kérte számon, némileg joggal. „Azt a több ezer magyar hazafit, aki velünk együtt tüntetett 2006-ban az akkori kormány ellen, őket elintézik annyival, hogy néhány tucat, most szó szerint fogom idézni, elnézést kérek a szóhasználat miatt, így hangzik el a filmben, néhány tucat fasz, aki forradalmat akart játszani. Illetve fasiszta, huligán, tehát ezek a szokásos narratíva szerint elhangzó mondatok benne vannak a filmben” – mondta. „A lényeg, az nem szerepel benne, gyakorlatilag a fideszes választási propaganda köszön vissza benne. Ez így ebben a formában történelemhamisítás” – mondta.

Sziva Balázs szerint politikai krimiként se volt elég ütős a film, „kicsit vontatott volt”. Hiányolta a hatalmas akciójeleneteket is, a tévéostrom például húsz másodperc volt 3-400 statisztával „kicsit bagatelizálva volt ez a része, abszolút”. „Ennél sokkal jobb mesefilmeket is tud gyártani a magyar filmgyártás […] a valósághoz vajmi kevés köze volt” – értékelt Kisberk Szabolcs, aki szintén úgy véli, hogy „Fidesz-narratívára csináltak egy filmet rettentő sok pénzből”. „Nemcsak Gyurcsányék kúrták el, a Fidesz is elkúrta […] ezt a filmet is” https://444.hu/2021/10/23/teveszekhaz-ostromlok-az-elkurtukrol-a-fideszes-valasztasi-propaganda-koszon-vissza-benne