@bndkhrvth #békemenet #fidesz #gyurcsány #telex #borsod #orbánviktor #foryou #fy ♬ eredeti hang – Benedek Horváth
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Ezek az egybites agyatlanok a fidesz támogatói? Gratulálok narancsosok! Bevásároltatok rendesen!
Orbán örökölte. Cuclib örökség
„E kapcsolat fontosságát mind Horn Gyula, mind Farkas Flórián többször deklarálta, s egymás hátának lappogatásában odáig jutottak, hogy az OCKÖ (egyben a Lungo Drom) egyik alelnöke nemrég kijelentette – történetesen Nikolits titokminiszter fórumán -, hogy a cigányságnak érdeke az MSZP választási győzelme.
Az ügyészség több, a Lungo Drom által létrehozott alapítvány ügyében folytatott és folytat most is vizsgálatot. (Mancs, 1996. március 7.) Ezek közül az Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvány és a Hosszú Út Alapítvány ügye jutott el a vádemelésig. Azonban a február 25-re kitűzött első tárgyalás (majd az egész büntetőper) elmaradt: kiderült, hogy Farkas Flórián eljárási kegyelemért folyamodott, amit meg is kapott akkor, amikor február 26-án az igazságügyi miniszter ellenjegyezte a köztársasági elnök döntését.”
És 12 év kétharmad nem volt elég, hogy felelősségre vonjátok a bűnösöket? Ja, hogy nem is akartátok, mert a módszert sikeresen adaptálva beszerveztétek a békamenetbe azokat a szerencsétleneket, akik azt se tudják, hol vannak, de ez mindegy is nekik, amíg megkapják a beígért baksist.
Nem volt elég!
„Skrabski Fruzsina
35 p. ·
Gyakran Ismételt Kérdések – Áldozatok 2006
– Miért szerepel sokkal kevesebb rendőráldozat a filmben?
– Kerestük a rendőráldozatokat. Sajnos nem nyilatkoztak, még név nélkül se. Remélhetőleg felbátorodnak és egyre többen beszélnek.
– Hiányoznak a filmből áldozatok, akik korábban szerepelnek. Miért nincs benne Morvai Krisztina?
– Megkerestünk minden korábban nyilatkozó áldozatot, de sokan ma már nem akarnak róla beszélni. Minden esetben tiszteletben tartottuk az áldozatok kérését. Morvai Krisztina nem akart szerepelni, támogatta a filmet, de azt mondta, hogy ő most nem akar előtérbe kerülni.
– Megtörténhet-e újra 2006?
– Elvileg nem történhet meg. A rendőrök 2006-ot külön tanulják. Ma már mindenről van felvétel, sokkal jobb a kommunikáció, “láthatatlan” a rendőrség.
– Miért nem kérdeztem meg Pintért?
– Megkerestem a Belügyminisztériumot, rendőrséget. Nem nyilatkoztak.
– Miért nem kérdeztem meg Gulyás Gergely minisztert, hogy a rendőrségben miért nem volt belső vizsgálat?
– Nem kérdeztem meg, majd legközelebb. Volt a rendőrségben belső vizsgálat, aki ellen eljárás indult, azt leszerelték. Ez valóban nem túl sok.
– Miért szerepel olyan sokat benne a Helsinki Bizottság, pedig a Nemzeti Jogvédők sokkal többet tettek?
– A Nemzeti Jogvédők egy külön, kiemelt blokkot kaptak a filmben. A Magyar Helsinki Bizottság készített erről párhuzamosan egy filmet, ezért egy napra odaszervezték az áldozatokat és az ügyvédeket. Ők mind helsinkiként szerepeltek. A többi megszólaló ügyvéd pedig saját jogon. Ezért félreérthető az arány. A Nemzeti Jogvédők sokkal több áldozatot védtek és sokkal aktívabbak voltak, mint a Helsinki. Nem minden tud arányosan szerepelni egy filmben.
– Miért nincs benne, hogy összehívták az elsőfokú bírókat és szigorúbb ítéletekre kötelezték őket?
– Nagyon kerestem olyan bírót, aki ezt kamerába elmondja, de nem merte senki se elmondani, csak háttérbeszélgetésekben.
– Miért álltam össze a “sorosügynök” Bodokyval?
– A film hitelességéhez kellett, hogy bemutassuk, hogy 2006 ügye, politika felett áll. Bodoky régóta barátom és hiteles újságírónak tartjuk egymást oda-vissza. Nagyon hálás vagyok, hogy bevállalta.
– Mit keresett Karácsony Gergely a bemutatón?
– Mindenkit meghívtam a bemutatóra. Karácsony Gergely megtisztelt minket a jelenlétével. Őt is felháborítják a jogsértések. Hogy hogy tud ennek ellenére együttműködni Gyurcsánnyal? Ez rejtély.
– A Fidesz fizetett emberei balhéztak 2006-ban.
– Körbejártuk ezt a témát, de semmi bizonyitékot nem találtunk rá. A fociultrák maguktól jöttek.
– Izraeli, orosz rendőrök voltak az elkövetők.
– Lehet, hogy gyakorlatoztak itt izraeli rendőrök, de az elkövetők nem ők voltak, hanem magyarok. Állítólag viccből, néhány rendőr oroszul beszélt egymással.
– Miért felelős Gyurcsány?
– Ő volt a miniszterelnök és láthatta, amit mindenki: az összevert rendőröket és olvashatta a jelentéseket, cikkeket a bántalmazott civilekről. Soha se kérte számon a rendőri vezetőkön. Sőt bátorította őket, hogy indokolt és arányos volt a rendőrség fellépése. Azóta se kért bocsánatot az áldozatoktól.
– Hatalmon van a Fidesz, több, mint 10 éve. Miért nem iítélték el a tetteseket?
– A Fidesz megtette a feljelentéseket, de az ügyészség lesöpörte. Az ügyészségnek saját magát kellett volna elítélni, ha újranyitja az aktákat.
– Van-e még jogi lehetőség az igazságszolgáltatásra?
– Ha terrorcselekménynek minősítik, az nem évül el.
– A tévét ostromlók olyan hősök, mint 56 hősei.
– A rendőrség a mi védelmünkre van. Kötelességük megvédeni az állami intézményeket. Nem ellenségek, mint anno a szovjet katonák. Számomra bünözők és nem hősök, akik a rendőröket dobálták. Az ellenség nem a közrendőr, hanem a politikai, rendőri vezetés.
– A Fidesz-kampány része a film?
– Azért aktuális film, mert 15 év után kezdjük elfelejteni, Gyurcsánynak pedig van képe naponta kampányolni. Kezdik átírni a múltat. Ugyanakkor Bodoky Tamás és a Helsinki – “sorosügynökök” – tehát ezek szerint Soros beállt a Fidesz mögé kampányolni?
– Kihasználom én/a Fidesz az áldozatokat kampánycélra.
– Az áldozatok az igazságukat keresik. Akik szerepelnek benne, nagyon örülnek, hogy esetleg a film hatására, végre megbünhődnek az elkövetők
– Miért nincs ez meg az a fimben? Tegyük bele ezt meg azt.
– A film kész, ennyi fért bele. Remélem, ami hiányzik, azt megírják az újságíró kollégák.
– Milyen utóélettől lennénk boldogok?
– Akkor lennék boldog, ha rengeteg “buborékon kívüli” ember megnézné: ellenzékiek, fiatalok, külföldiek. Remélem a felelősöket – a politikai, rendőri vezetőket, a brutális rendőröket – szembesítik a kollégák, ismerősök, szomszédok a tetteikkel.”
De jó is másra mutogatni! Igaz fideszcsicska?
A potrohos nyilatkozta, hogy rejtett tartalék. Akárcsak a tolvaj díszcigány Farkas Flóri. Egy alomból vannak a csútival?
Minek hazudsz a 007-esről?
„1998.03.19
Elmarad Farkas Flórián nagy érdeklődéssel várt büntetőpere. Sosem tudjuk már meg, kezelt-e hűtlenül pénzt a Lungo Drom cigány szervezet, egyben az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) elnöke, megsértették-e a számviteli fegyelmet az általa vezetett alapítványoknál: Farkas Flórián eljárási kegyelmet kért és kapott, így tiszta lappal futhat neki a választásoknak.
Elmarad Farkas Flórián nagy érdeklődéssel várt büntetőpere. Sosem tudjuk már meg, kezelt-e hűtlenül pénzt a Lungo Drom cigány szervezet, egyben az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) elnöke, megsértették-e a számviteli fegyelmet az általa vezetett alapítványoknál: Farkas Flórián eljárási kegyelmet kért és kapott, így tiszta lappal futhat neki a választásoknak.”
Ez pedig Rákosi örökség, pubi!
https://nyugatifeny.hu/2021/10/25/most-erkezett-marki-zay-peter-nyilvanossagra-hozta-a-lejaratasara-szant-fidesz-aktakat
Ja, a dobrev klára párt összeollózta az újságcikkeket.
az ámerikás Gurzó Ákos, Márki-Zay Péter kampányfőnöke
mit szólt hozzá
jut eszembe Rákosiról. Öt is felkérték a moszkvai eftásak a koncepcióra Titó ellen?
„Sakk-Matt, Laci!” mondta Kádár a Rajk barátjának
zsák a foltját
A 25 000 Ft/ fő tapsolási pénzért megérte. Mindezt az adófizetők pénzéből. Rohadt csőcselék!
Jaj, de jó! Négyen voltunk kapunk 100 ezret, aztán jön a Dobrev Klárika által ígért pénz. 😂🤣😁😂🤣
Fidesz. Nem az ország, ezek már az emberiség legalja.
Hja. Tegnap a Márki-zörejes 3 ezres volt a teteje.
Ott voltak a „HOMO SOROSENSUS”-ok 😂😁😂🤣
Tessék menni Márki-Zay városába.
„Az ilyen, egyébként láthatóan tudatosan és határozottan célzott, némi feszültséget eredményező mondatok mellett Márki-Zay bőségesen betárazott olyan panelekből is, amelyekkel – akár csak ideiglenesen is, de – el tudta nyerni a maroknyi közönség szimpátiáját is. Akár azzal, hogy a 2020. májusi, Deák téri késelés ürügyén tartott cigányellenes demonstráció idején csak jómaga és Karácsony Gergely szólaltak fel a rasszista tüntetők ellen. Akár azzal, hogy a többi ellenzéki politikust feddte meg, akik számító módon ódzkodnak a Jobbik kirekesztő politikájától való elhatárolódástól, mert az adott esetben népszerűtlennek számíthat a szavazóik körében.
Márki-Zay azzal is példálózott, hogy szerinte nincs olyan önkormányzat az országban, amely a hódmezővásárhelyinél többet tett volna a cigányok – ahogy ő fogalmazott – felzárkóztatásáért. Az is érezhető volt, hogy a teremben ülők közül sokakat meggyőzött az áfacsökkentés hiábavalóságának magyarázatával és a családi adókedvezmény támogatásának indoklásával is.” /mérce/
Látom te is keményen képviseled az egybites szintet. Te is ott voltál az utaztatott birkák között? A 25 rugót megkaptad, vagy neked krumpliban fizetnek?
Jól van kisfiam, mára letudtad a kötelező „márkizást” visszabújhatsz a fidesz és orbán meleg s.ggébe!
Mi újság van az öreg soros seggében?
Kérdezd meg orbánt!
Én nem tudhatom, ebben te vagy a „szakember”!
Minek? A mohó „kisztársaságiak” kiröhögték Kádárt
B@sztak ők intézkedni.
Döbbenetes hangfelvétel 1988-ból: Kádár szidja Sorost.
https://www.youtube.com/watch?v=4xGrl-JJpi8
Mi nem tetszik, középső cigány?
„Azt rebesgetik, hogy az ellenzéki szavazókat gátlástalan fidesz aktivisták eltérítették, és ők a Deák téren folyamatosan Dobrev Králára vártak.”
De ha már ilyen sötétek agyilag. Miért pont borsodiak.????
Mert itt van a legtöbb belőlük.
Az a középső cigány, az én vagyok! 😂🤣😁😂 Éjen Orbán!
Ilyeneket még viccből se írj, mert valósággá válik!
Ahhoz hogy ez valósággá váljon, az apád faszára lett volna szükség. De nem mostanában, elég régen! 😉
A Rontó és Tsa. művek képviseltették magukat a birkaterelésen.
Vajon hány milliárdba fájt ez a vonulgatás az adófizetőknek? Buszoztatás, (Lengyeleknél vonatoztatás), tapsolási pénz transzparensek, molinók útlezárások, takarítás utánuk stb.
2010-ben tele hagytátok a kasszát, volt pénze az Államnak, az önkormányzatoknak, a deviza hiteleket zsebből fizetőknek.
Ebből telik tűzijátékra, buszostatásra, 16millióFt/munkahelyre.
Ti a 2000 ezres Márki-szövetséggel takarékoskodás példát mutattatok.
Örülj neki!
Végbélkúpként olvad az mszp a jobbik után.
https://mandiner.hu/cikk/20211021_mszp_birosag_belfold_kunhalmi_agnes_toth_bertalan_tisztujitas_pest_megye
a mainstream magyar politikában ő rajzolta fel elsőként egy, az ánuszából dildót kioperáltató, a nyilvánosság előtt viszont homofób kereszténydemokrata politikus fantomképét.
“ABSZOLÚT NEM ÖRDÖGTŐL VALÓ LENNE STATISZTIKÁT VEZETNI ARRÓL, HOGY KI A CIGÁNY, ÉS KI A NEM CIGÁNY”.
mondá Márki-Zay Péter
Aki munkahely hiányában nem kap ADÓ-vissza téritést!
„ki tudnám nyírni”
politikailag halottá tenné.
Meg fog történni.
Vidámkodó „Vidám fickók” azt hitték, hogy falusi lakadalomba viszik őket lagziba lagziztatni őket és annak vidám hevében annak tudatában 😉 rá sem jöttek, hogy busz magyarokként buszoztatva őket „békamenetre” vitték ha tudták volna erre a menetre nem jöttek volna az fix. Nem jöttek rá arra, hogy hát menyasszonytánc itt nincs csak „békaemberek békakeringős békamenete”? 😀
Gyurcsányt menni megállítani „Borsodiából”? Miért kéne Gyurcsányt megállítani „BudaBestiában” ? Ne tán tán mert menőkés és menőkéje van és kilométerhiányban szenvedve állandóan késztetést érezve megállíthatatlan csak megy és megy? 😉 „Azé” ? 😀
Ők építik az országot. Ők villamosítják az vasútvonalakat, amire nektek 70 év alatt sem jutott idő. Ott vannak minden építkezésen, ők az építőipar, ők fogják felépíteni Dobrev-Márki-Zay kormány bérlakásait.
ha, egy cigány vállalkozó külföldön dolgozik a Strabag általi hídépítésén, akkor
MAGYAR, aki sajnos távol van a családjától
ha, egy cigány vállalkozó külföldön dolgozik a Mészáros általi hídépítésén, akkor
már nem MAGYAR, nem sajnos , hogy távol van a családjától
Ilyen a mércétek.
Ha „dóga” van hát hagy „menyjék” aki menni akar úgy sem lehet megállítani.