2018-ban történt, de még elsőfokú ítélet sincs Ódor Ferenc volt fideszes országgyűlési képviselő ügyében

Még nincs elsőfokú ítélet sem, Ódor Ferenc volt fideszes országgyűlési képviselő, az encsi járási hivatal volt vezetője korrupciós ügyében.

A következő tárgyalás már csak jövőre lesz  mert a tárgyalást elnapolták.

Fotó: Archív

2018-ban történt

Nyomozók szállták meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, encsi járási hivatalt – írja az Index.

Úgy tudják, hogy a járási hivatal vezetőjét, a Fidesz egykori országgyűlési képviselőjét, Ódor Ferencet a hivatal parkolójában leteperték és megbilincselve vitték be az épületbe.

Frissítés:

Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár utasította a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetőjét, hogy az Encsi Járási Hivatal hivatalvezetőjét azonnali hatállyal függessze fel az állásából – közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárást kezdeményezett a hivatalvezetővel szemben.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, vezető beosztású hivatalos személy, az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytatnak nyomozást. Az Ügyészség 2 személyt vett őrizetbe, akiknek gyanúsítotti kihallgatása megtörtént – írja az Index.

A hivatal egyik dolgozója elismerte az Indexnek, hogy tényleg történt ilyen eset. Azt is mondta, hogy nem rendőrök voltak.

Ezen kívűl azt is írják, hogy egy encsi étteremben is megjelentek a nyomozók, és egy ott ebédelő hivatalban dolgozó munkatársat is őrizetbe vettek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség nem tudott az akcióról, és a TEK is azt írta, hogy nem ők intézkedtek Encsen.