Skip to content

Mint a vadlibák. Kötelékben repülte át az óceánt két Airbus A350-es

Mint a vadlibák. Kötelékben repülte át az óceánt két Airbus A350-es

Végrehajtotta az első transzatlanti fello’fly-tesztutat az Airbus, a gyártó szerint legalább 5 százalékos üzemanyag-megtakarítás érhető el a költöző madaraktól ellesett V-alakzatban haladással.

Az Airbus két A350-es repülőgépe vett részt a dél-franciaországi Toulouse-ból a kanadai Montrealba tartó úton. Az adatok szerint több mint 5 százalék üzemanyagot takarítottak meg, és 6 tonnával kevesebb szén-dioxid került a légkörbe ahhoz képest, mint ha a két gép külön repült volna.

Az Airbus két éve jelentette be, hogy speciális kötelékrepülési kísérletekbe kezd, amelynek célja annak a demonstrálása, hogy
az elöl haladó repülőgép keltette légörvény felfelé haladó áramlási sávjában, mögötte 3-4 kilométerre lemaradva repülő második gép csökkentheti a hajtóművek teljesítményét, ezzel pedig az üzemanyag-fogyasztása is csökken.

Forrás: Airbus

A vándormadaraktól ellesett alakzat kedvező hatásainak kihasználása érdekében az Airbus fejlesztéseket hajtott végre a gépek repülésvezérlő rendszerein, hogy a követő gép a biztonsági szempontok figyelembe vételével az optimális pozícióban repülhessen a vezérgéphez viszonyítva.

A tesztrepülésen az Airbus szakemberei mellett két partner-légitársaság, a SAS Scandinavian Airlines és Frenchbee pilótái is részt vettek megfigyelőként.

A következő lépésben az Airbus célja, hogy megszerezze a hatóságoktól és a légiforgalmi szolgáltatóktól a jóváhagyást az új üzemelési koncepció tanúsításához, amely lehetővé teszi, hogy a légitársaságok kereskedelmi járatai is kihasználhassák az üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást jelentősen csökkentő, akár rövid távon is alkalmazható megoldást.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük