Borsod krémje
Csütörtökön megtartották a BOKIK tizenötödik TOP100 gazdasági fórumot, 2019 után ismét a DVTK Stadion VIP-termében (tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt a rendezvény), és idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adó- és vámigazgatóságával, valamint az Észak-Magyarország megyei napilappal közös szervezésben.

A hagyományoknak megfelelően megjelent a megyei székhelyű vállalkozások rangsorát tartalmazó kötet is, amit a 2020-ban elért nettó árbevétel és az átlagos állományi létszám alapján állítottak össze. A legtöbb bevételt az előző üzleti évben a BorsodChem Zrt. érte el, míg a legnagyobb foglalkoztatónak a B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. bizonyult.

A megyei napilap főszerkesztője, Csákó Attila (képünkön)azt ecsetelte rövid köszöntőjében, hogy a fórumon Borsod-Abaúj-Zemplén gazdaságának krémje van jelen, a vállalkozók munkája tiszteletet parancsol, és ahogy a sportolók, úgy ők is mérhető teljesítményt nyújtottak.

minap.hu