Bájait kínáló szexmunkással egyik alkalommal sem találkoztunk, sem a Szinva egyik, sem a másik oldalán. Hasonló tapasztalatról számoltak be az általunk megkérdezettek is. Egy, a jelenlegi zóna területén hazafelé igyekvő fiatalember érdeklődésünkre elmondta, korábban itt lakott a környéken, akkor nagyon sok prostituáltat látott itt. Most munkába menet és hazafelé jár erre, és sokkal kevesebbet lát.
– Itt ezen a szakaszon szinte egyáltalán nem. A korábbi helyükön néha, a legtöbbször a zóna határán, a Fonoda utcai Szinva-hídnál ácsorognak, ott van hely, járda, és nagyobb a forgalom, mint itt – magyarázta.
Sokkal kevesebben
Zoltán a Szinva utca egyik társasházában lakik, érdeklődésünkre szintén arról beszélt, hogy július óta sokkal kevesebb szexmunkást látni.
– Eléggé eltűntek. Időnként előfordul, hogy erre tévednek, de akkor rögtön jönnek a rendőrök. Én a másik oldalon, a kijelölt zónában se nagyon látom őket, a nyár óta ritkán fordulnak elő – mondta.
Hasonló tapasztalatról számolt be egy a buszról éppen leszálló és hazaigyekvő házaspár is. Mint mondják, a Szinva utcáról nagyrészt eltűntek a lányok, azonban a strandnál a Selyemréten viszont megszaporodtak. Annak örülnek, hogy a prostituáltak már nem itt kínálják a bájaikat, azonban a hölgy hozzátette: a kosz és a szemét viszont megmaradt.
Jánost a Szinva utca másik végén állítottuk meg, és ő is rögtön arról beszélt érdeklődésünkre, hogy a Baross Gábor és a Selyemrét utcákon, illetve a Tiszai pályaudvaron jelentek most inkább meg a szexmunkások. Bár korábban is előfordultak arra is, de most mintha többen lennének. Saját tapasztalatunk szintén ebben erősített meg minket, mindkét alkalommal láttunk a strand parkolójánál sétálgató prostituáltat, még az első alkalommal eleredő esőben is. Második alkalommal odamentünk a hölgyhöz megtudakolni, tudja-e, hogy tilosban jár, de káromkodva elsietett.
Van még tennivaló
A miskolci közgyűlés legutóbbi ülésén dr. Kiss Attila megyei rendőr-főkapitány is tett arra utalást, hogy a Selyemréten van még tennivaló. Érdeklődtünk a megyei főkapitányságnál is, hogy a zóna kijelölése óta hány eljárást indítottak, vagyis hány lányt találtak tilosban járva. Mint írták: „Tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt Miskolcon – a türelmi zóna kijelölése óta – hat szabálysértési eljárást indítottak, illetve további hét esetben helyszíni bírságot szabtak ki szeptember 30-ig. A tiltott tevékenység elkövetési helye főként a Tiszai pályaudvar vonzáskörzetére volt tehető.”
Szaporodó szabálysértések
Az elmúlt két hétben is adott ki azonban a rendőrség tiltott prostitúció miatti szabálysértésekről tájékoztatást. Sőt! A Selyemrét városrészen november 5-én a délelőtti órákban a rendőrök két nőt igazoltattak. Az egyenruhások megállapították, hogy a 22 és a 17 éves lányok a testük áruba bocsátásának céljából tartózkodnak ott. Hamarosan az is kiderült, hogy a 17 éves fiatal keresetének felét átadja N. Dániel részére, aki a kuncsaftokkal tárgyal, illetve védelmezi őt. A 18 éves férfit a járőrök egy közeli utcában elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és gyermekprostitúció kihasználása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozók kihallgatták. Azóta a Miskolci Járásbíróság az előzetes letartóztatásáról is döntött.
Jelen állás szerint tehát a prostituáltak a Szinva utca páratlan oldaláról ugyan eltűntek, azonban nem a Szinva másik oldalára mentek át, ahol a helyüket kijelölték, hanem beljebb húzódtak a belváros irányába.
boon.hu
Sokkal nagyobb baj a kis strici,munkakerülők jelenléte akik napraforgót köpködve egrecíroztatják a kis utcalányokat a Baross utcán és a selyemréti villamosmegállóban. Olykor elcsattan egy-két pofon is ha nem adnak elég pénzt a futtatóinak. Már nem biztonságos arra menni sem.
Zavartalanul a szakmát, szállodában, igazgatói, és pártirodában űzeheted!
Köszönjük a tájékoztatást, akkor beljebb keressűk őket.
Borzasztóvá vált a Bajcsy-Zsilinszky, Körösi utca és környéke.
Visszataszító és félelemet keltő.
Ordibáló, ingyenélők és szolgáik.
A város bordélyává vált.
Templom, iskola, nem szent semmi.