A Blikk információi szerint az Omega énekese napok óta nem volt jól, végül a felesége unszolására feküdt be egy klinikára. Arról nem lehet tudni, hogy milyen tüntetek miatt került kórházba Kóbor, de a lapnak nyilatkozó zenésztársai aggódnak, hogy koronavírusról lehet szó. A zenész ugyanis korábban több alkalommal is azt nyilatkozta, hogy nem fogja beoltatni magát.
„Sosem oltatom be magam semmivel, az influenza elleni vakcinát sem kértem, és ezt sem fogom” – mondta a 78 éves énekes tavaly a lapnak.
nyilatkozta tavaly lapunknak Kóbor, aki nem híve az oltásoknak, ám a járvány az elmúlt hetekben ismét felerősödött, a betegséggel kapcsolatos számok folyamatosan emelkednek, a fertőzés egyre gyorsabban terjed, a nyolcadik ikszet taposó zenész pedig a kora miatt fokozottan veszélyeztetettnek számít.
A zenekarból Molnár György erősítette meg a lapnak, hogy Kóbor kórházba került, de a gitáros elmondása szerint Kóbor állapota javult a napokban és legutóbb optimistán nyilatkozott a hazatérésről.
Vele és Bodrogi Gyulával kezdték először a Talmud állatai helyetti szerep végrehajtást, majd jöttek a legyek, mint szerepjátékosok, gumifigurákkal, rajzfigurákkal, halottakkal együtt, amkért nem lett volna kár. Díjazottak valamennyien. Jobbulást kívánok!