MISKOL. MIKULÁSVONAT ÉS MESEBIRODALOM TÖRÖLVE
A napokban jelentették be a szervezők, hogy 2020-hoz hasonlóan – a koronavírus-világjárvány miatt – idén sem jár majd a Mikulásvonat és nem nyitja ki kapuit a Lillafüredi Mesebirodalom.

A szervező Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért Közhasznú Alapítvány közleménye szerint, bár nincsenek olyan országos vagy helyi korlátozások, amelyek akadályoznák a programok megrendezését, azonban elsősorban az emberek egészségét tartják szem előtt.

„Filozófiánk szerint, az egészség, és az emberi élet védelme mindennél fontosabb, nem írhatja felül semmi más. Sok ember egészségére kell ügyelnünk, hiszen mind a több ezer fős közönségünk, mind a közel százfős társulatunk minden egyes tagja fontos, egyedi és pótolhatatlan.” – mint fogalmaznak.

Éppen ezért, idén sem szervezik meg a népszerű Mikulásvonatot, illetve a Lillafüredi Mesebirodalmat. „Ígérni nem merünk semmit, csak reménykedni. Hogy a huszonkettő, na az lesz a mi szerencseszámunk, és a világ végre fellélegezhet. És újra átélhetjük a csodát, amire mindannyiunknak piszkosul szüksége van már…” – zárják gondolataikat a jövőre vonatkozóan.