12 ezer forint két oltásért, így növelnék az átoltottságot a szomszédban

 

Ukrajnában nagyon alacsony az átoltottság, azon belül is Kárpátalja a sereghajtók között van a régiós bontásban. Az elnök most pénzzel motiválná az embereket, hogy vegyék fel a vakcinát. 

Minden ukrán, aki felveszi a koronavírus elleni védőoltásból a teljes védettséghez szükséges mindkét adagot, ezer hrivnyát, azaz több mint 12 ezer forintot kap az államtól – jelentette be az MTI beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap egy videoüzenetben.

Az államfő hozzátette, hogy ebből vehetnek maguknak edzőtermi vagy fitneszklubba szóló bérletet, mozi-, színház-, koncertjegyet, múzeumi vagy kiállítási belépőt, illetve elkölthetik országon belüli utazásra, belföldi vasúti vagy akár légi közlekedésre.

A program december 19-től indul. Az év végéig mintegy 3 milliárd hrivnyát (csaknem 37 milliárd forint) fognak elkülöníteni erre az állami költségvetésben és ugyanennyit 2022 elején – mondta Zelenszkij.

Ukrajnában eddig a lakosság 39,4 százaléka vett fel legalább egy dózis védőoltást, két adagot pedig 28 százalékuk. Vagyis igen alacsony az átoltottság.

Oltakozás: Kárpátalja sereghajtó

Legalább egy adag oltást a legtöbben a fővárosban, Kijevben adattak be maguknak – a lakosok 61 százaléka –, továbbá Kijev megyében csaknem 50, a kelet-ukrajnai Poltava megyében pedig 46 százalékuk oltatta be magát legalább egy dózissal.https://forbes.hu/uzlet/12-ezer-forint-ket-oltasert-igy-novelnek-az-atoltottsagot-a-szomszedban/?utm_source=Forbes+Espresso+h%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_campaign=6c5596deb9-EMAIL_CAMPAIGN_5_19_2021_13_48_COPY_04&utm_medium=email&utm_term=0_5d6f550842-6c5596deb9-56945581&ct=t(N_COPY_04)