Pakusza elintézte. Az Északerdő szívni fog

Tisztelt Sajtó!

Mi történt eddig Pakusza képviselő bejelentésével kapcsolatban? Veszélyes hulladék a parkban.
eszakhirnok.com

Az Északerdő Zrt. a kisvasút felújításánál keletkező építési törmelék ideiglenes tárolásakor a rendelkezésére álló saját területen túlterjeszkedett.

Ez nem maradt jogkövetkezmény nélkül, Miskolc MJV Önkormányzata hatósági eljárást indított, ennek keretében a plusz területre vonatkozó közterületi használati díj megfizetésére kötelezte az Északerdő Zrt.-t, valamint az eredeti állapot visszaállítására, a törmelék elszállítására. A cég már meg is fizette a bírságot az Önkormányzat részére és jelezte, hogy november 22-ig eleget tesz az elszállítási kötelezettségének. Ezentúl, a Közösségi Együttélés Szabályainak megszegése miatt – engedély nélküli közterülethasználat okán – szabályszegési eljárást is indított a Hatósági osztály. Ez jelenleg folyamatban van.

Ezeken túl a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályára is átkerült az ügy, ők a környezeti terhelést vizsgálják majd.

Miskolc. Városi Sajtó