A szomszédban hétfőtől országos zárlat lép életbe a rekordmagas járványügyi számok miatt.
Ez azt jelenti, hogy mindenki csak meghatározott okokból hagyhatja el az otthonát a nap 24 órájában, zárt terekben FFP2-es maszkot kell viselni. Alexander Schallenberg osztrák kancellár sajtótájékoztatón azt mondta, a szabályok legfeljebb 20 napig lesznek érvényben – írja a BBC. „Nem akarunk egy ötödik hullámot” – fogalmazott a politikus.
Ugyanakkor körülbelül kétmillió be nem oltott emberre már most is vonatkoznak bizonyos korlátozások.
A CNN szerint az osztrák kormány arra készül, hogy jövő februárban kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást.
Ausztriában hétfőn lépett életbe az a kormányintézkedés, amely szerint szigorúan korlátozzák azon felnőttek mozgását, akik még nem oltatták be magukat a koronavírus ellen, illetve nincs igazolásuk arról, hogy 180 napon belül átestek a fertőzésen. Ők csak nyomós indokkal (munkába járás, bevásárlás, tanulás) hagyhatják el otthonukat.
Tavaly még azon vonaglott a geci, hogy Ausztria példáját követi a járványkezelésben.