Borász hölgyek főszerepben a miskolci Esszencia Boresten
Forrás: turizmus.com
Az Esszencia Borest programsorozat azzal a céllal indult a tavalyi évben, hogy olyan tematikus borkóstoló estek valósuljanak meg, melyek eltérnek a hagyományosan ismert boros rendezvényektől, és amelyek új kontextusban mutatják be a hazai borkultúra egy-egy szegmensét.
A rendezvényt szervező Miskolczi Borbarátok Társaságának meghívására az idén borász hölgyek érkeznek személyesen, hogy boraikat elegáns környezetben, a miskolci Zenepalotában mutathassák be.
Egy est, amelyen a főszerep a hölgyeké, hogy megmutassák a közönségnek, ők hogyan gondolkoznak a borról, borkészítésről, a borvilágban betöltött szerepükről.
A miskolci Zenepalotában hazánk öt borrégiójából érkező 19 hölgyborász mutatja be borait |
Fotó: Miskolczi Borbarátok |
A program sétálókostólóként valósul meg, a megváltott jegy áráért a közönség korlátlanul ismerkedhet a hölgyek által kínált tételekkel, és a borok mellé kínált kísérőfalatokkal.
A kulináris élményről a Pizza, Kávé, Világbéke, a Borsodi Sajtműhely és a Cukorpor Kézműves Desszert gondoskodik.
Az est kiemelt programja a Hölgyválasz pódiumbeszélgetés, ahol Szabó Edit, a borsmenta.hu főszerkesztője fog beszélgetni a nők borvilágban betöltött szerepéről, aki egyébként a borásznőkről szóló Gyengébb? Nem! című könyv szerzője is.
Vendégei többek közt Nyúlné dr. Pühra Beáta (Nyakas Pince) és Sziegl-Nagy Petra (képünkön) (Sziegl Pince) borász hölgyek, valamint megismerkedhetünk a Championnat de Monde de Dégustation világbajnok kóstoló csapatának tagjával, Rabcsánszki Laura borásszal és a csapat tanácsadójával, Palágyi Krisztával.
A borest karitatív célokat is szolgál: a borászok által felajánlott tételekre lehet majd licitálni, az így befolyt összeget a szervezők az Ökomenikus Segélyszervezet Családok Átmeneti Otthona számára fogják felajánlani.
A sétálókóstoló közben a zenei élményről a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar diákjai és tanárai gondoskodnak, az aulában pedig Kertész Ágnes festőművész kiállítása lesz megtekinthető.
A rendezvényen előre megváltott kóstolójeggyel lehet részt venni. A jegy megvásárolható az esszenciaborest.hu oldalon. A program csak érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható.
„A rendezvény elmarad ”
keretezett felirat fogad a hivatkozott oldalon.