Új választ adott a koronavírus-járvány eredetére Michael Worobey, az amerikai Arizonai Egyetem kutatója. A szakember, aki a legkorábbi kínai megbetegedések beszámolóit vizsgálta, arra jutott, hogy az első ember, aki megfertőződött a koronavírussal, a vuhani piacon volt eladó.
A Science című tudományos lapban megjelent publikációja ellentmond az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által korábban elkészített jelentés eredményével, amely szerint az első koronavírusos eset egy könyvelőhöz kötődik. Ez azért fontos, mert a könyvelőnek semmilyen kapcsolata nem volt a vuhani piaccal – írja a The Guardian.
Az új eredmény ugyanakkor felveti a kérdést, hogy miként tudott a WHO és Kína által közösen elvégzett vizsgálat ilyen hibát ejteni.
2021 elején a WHO által vezetett szakértői csoport négy hetet töltött el Vuhanban és a környékén a kínai tudósokkal, a márciusban kiadott közös jelentésben pedig arra jutottak, hogy a koronavírus denevérről került át az emberre egy közvetítő állaton keresztül, ugyanakkor további vizsgálatok elvégzésére lehet szükség. Mindez kizárta annak a lehetőségét, hogy a koronavírus laboratóriumból származik.
A szakértők beszéltek a könyvelővel, akinél 2019. december 8-án jelentkeztek a tünetek. A márciusi jelentés szerint övé az első ismert eset.
A Science-ben publikált jelentés azonban rámutat néhány időbeli eltérésre. A kínai hírügynökségeknek adott interjúban a könyvelő korábban azt mondta, hogy december 8-án fogászaton járt egy klinikán, és csak december 16-án jelentkeztek nála a tünetek. Worobey arra a következtetésre jutott, hogy az első beteg egy halakat áruló nő volt, aki december 11-én betegedett meg.
A szakember szerint a 11 milliós városban regisztrált korai esetek fele egy futballpálya méretű helyhez kötődik, amit szerinte a piac jelent.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.