Skip to content

DVTK. Segítsünk közösen Horváth Renátónak!

DVTK. Segítsünk közösen Horváth Renátónak!

A közelmúltban lebénult a Miskolci Nemzeti Színház táncművésze, Horváth Renátó. Az orvosok látnak reményt a javulásra, azonban ehhez rengeteg munkára és kezelésre van szükség. A DVTK gyűjtést indít a következő hetekben, hogy ezzel is hozzájáruljon Renátó gyógykezeléséhez. Ehhez kérjük szurkolóink segítségét is!

Segítsünk közösen Horváth Renátónak!

Horváth Renátó 2019 decemberében egy gerincvelő gyulladás következtében bénult le nyaktól lefelé, kezelése azóta is folyamatos.

Renátó a Miskolci Balett táncelőadásainak állandó vendégszereplője volt: a közönség láthatta őt a Casablanca, az Álom luxuskivitelben, valamint legutóbb az Üvöltő szelek című előadásban. A táncművész már készült, hogy új szereplőként beálljon a János vitéz táncelőadásba, amikor a trauma bekövetkezett és Renátó lebénult. Kollégái azonnal segítségére voltak és a táncművészt rögtön kórházba szállították. Vizsgálatok és altatás következett, majd még több vizsgálat; az orvosok jelenlegi álláspontja szerint Renátó szervezetében gerincvelő gyulladás okozta a bénulást.

 

Azóta folyamatos orvosi kezeléseket kap, valamint otthon is rendszeresen kap gyógykezelést, ebben párja is rengeteg segítséget nyújt. Egy korábbi interjúban a táncművész úgy fogalmazott: próbálják kihozni a legszebbet a mindennapokból.

Több olyan gyógyászati eszköz is létezik, mely sokat segíthet a felépülésében, jelenleg egy speciális, idegrendszer fejlesztő eszközt szeretnének beszerezni.

A DVTK hétvégi duplameccsén indul a gyűjtés a szurkolókkal közösen. Egy-egy gyűjtődobozt pedig kihelyezünk a DVTK Shopba és a DVTK Aréna recepciójára is.

Aki szeretne egy utalással is segíteni, a következőképpen teheti meg: az adományok közvetlenül Renátó saját számlájára érkeznek, amelyet szülei kezelnek. Az utalásnál a közlemény rovatban kérik feltüntetni: „Adomány Horváth Renátónak”. Bankszámlaszám: 61200216-11055444.

Köszönjük, hogy segítesz!



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük