http://https://www.youtube.com/watch?v=3UUv0AC_WVs&t=2sMár javában zajlik a Zsófia-kilátó újjáépítése Lillafüreden
Hét évtized után az eredeti formájában, ám korszerű technikai megoldásokkal építik újjá az ötvenes években elbontott ikonikus kilátót – írja a Turistamagazin.
Mint írják: az eredeti kilátótorony átadó ünnepségére 1900. június 3-án, Pünkösdvasárnap, a Magyar Turista Egyesület éves közgyűlésének programjaként került sor.
A kilátó nevét a Borsodi Bükk Egylet alapítója, báró Vay Béla Borsod vármegyei főispán felesége, gróf Teleki Zsófia tiszteletére és emlékére kapta.
A Zsófia-kilátó a 20. század első felében – a Palotaszálló mellett – meghatározta Lillafüred látképét, számos fotón megörökítették és a miskolci turisták szemében mindig fontos szerepet töltött be. Túlélte két háború viharait, azonban az 1950-es években a lillafüredi „Szikla” nevű légvédelmi központ építésekor elbontották, hogy helyére antennát telepítsenek.
Ezt követően hét évtized „tetszhalotti” állapotból, több mint 6 év előkészítő munka után az ÉSZAKERDŐ Zrt. végül megkezdhette az építését a Magyar Természetjáró Szövetséggel közös pályázatban, GINOP forrás felhasználásával.
A tervezés során az erdőgazdaság fontosnak tartotta, hogy a kilátó az eredeti építmény rekonstrukciója legyen, és csak a kor követelményei miatt szükséges változtatások történjenek meg. Emiatt a biztonságtechnikai eszközökkel, interaktív látvány- és tájékoztatóelemekkel gazdagodik a kilátó, valamint a létrák helyett lépcső vezet a felső szintekre. Az átadás jövő tavasszal várható.
Forrás és fotó: Turistamagazin.hu
Fából volt, elkorhadt, életveszélyessé vált. 4 évesen, 53 ban jártam fenn, felnőtt kísérőnket nem bírta volna el!
Megint 1 tájékozatlan okos!
Végre egy jó ötlet.
a fidesztől
ti még javában horthyztatok
„Az ösvény egyik éles kanyarulatában, egy pihenőpadnál a fák közt megbújva egykoron kiépített, alig látható turistaút nyomai vehetőek ki nagy-nagy odafigyeléssel. Itt egy kis időutazást is tehetünk a múltba, ez azonban csak gyakorlott turistáknak ajánlható pluszkitérő. A mára már elfeledett, erősen benőtt, kidőlt fákkal torlaszolt ösvény jeles emlék romjaihoz és egy újabb szép kilátáshoz vezet. A magyar bakancsos turizmus hőskorában, 1899-ben a közeli Dolka-tetőn egy kilátót építettek elődeink, melyet Zsófia-toronyként ismert a korabeli turistatársadalom. Az építmény állítólag még egészen a 60-as évekig állt és használható volt. Ma már csak a romjai látszanak. No, és amiért anno ideépítették: a pazar kilátás a völgyre, majd a 20-as évek végén épült Palotaszállóra. Állítólag tervezik az egykori, ikonikus kilátó visszaépítését.”
A fidesztől?Akkor nem GINOP os eus pénzből?
40 000 milliárd a GDP, ebből 20 000 milliárd a költségvetés, 20 000 milliárd a multik játszóháza, ebből visszaosztanak évi 1200 milliárdot. Milyen eus pénz?
Köszönjétek meg Kanyog-nak.
Akadálymentesítés hogy lesz megoldva ?
„Kedves Szülők! Akik még nem ismernek… azoknak bemutatkoznék… én vagyok a Zsazsa néni… a Sárospataki tanárúrnak Zsazsa, az igazgató Úrnak Elluska… mert rövidlátó. Én szoktam a szülői munkaközösség nevében… a tantestületben… keverni a… kávét. Előre szólok, hogy a cukor fogyóban van! Ez évi csillagtúránk… Garamszentbenedek, Kandíkálórét, Kerepesi temető… ott szoktunk megpihenni… aztán végig az Alpokon, majd visszafordulunk, mert valaki mindig itthon hagyja a sátrakat. … „Sorakozó, egy, kettő! Neked elöl gyűrött a trikód. Ja, lány vagy….”Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én kerékpárral megyek.”
Hát a helyszíni építési fotót elnézve inkább azt gondolnám, hogy a Luca székét építik.
Helyszínen kevert beton ? XXI. században ? Vödrökkel beöntve, bedolgozva ? Hány fagyot bír majd ki ez a kőkorszaki betonozás ?