Az állami tendereken nyertes cégek jelentősen növelték jövedelmezésüket, de a hatékonyságuk és versenyképességük láthatóan nem javult – figyelmeztetett Király Júlia, közgazdász a vele készült podcastban. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének gazdasági tanácsadójaként arról is beszélt, hogy várakozásai szerint az új kormány jövő tavasszal egy üres államkasszát fog átvenni.
Izgalmas és egyben veszélyes műfaj az urbex, azaz az elhagyott, elfelejtett helyek, épületek felderítése. Hasonlít a régészethez, csakhogy itt kerítést mászni is kell, bujkálni a biztonsági őrök elől is – magyarázta az egyik ilyen kalandor, Gyula Szelfi című podcast sorozatunk legfrissebb epizódjában. Érte már tetten rendőr és biztonsági őr is, amint éppen olyan helyekre mászott be, ahova tilos lett volna, de a büntetés helyett inkább drukkoltak neki.
Istenem ezek a szánalmas megnyilatkozások!
Tipikus ballib riogatás!Gyenge.
Nem túl logikus az az állítás, hogy diktátor Orbán foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz és el fogja csalni (vagy meg sem tartja) a választást, hogy egy csőd közeli ország kiürített államkasszájának kulcsát megtarthassa.
El kellene dönteni a kommunikáció irányát.
MIért?A rekord államadósságot amit eddig összehozott a dagadék, meg tudja dönteni újra és újra.
Próbálkoznak a neokomcsik a Lenin-módszerrel. Azaz ha valamit sokszor ismételgetünk, előbb-utóbb igazzá válik.
Csakhogy ez a hatalmas pofával való, primitív ismételgetésük ordenáré marhasággá vált már mostanra is…
„Sarkosan fogalmazva
Sok minden hiányzik a jelenlegi baloldal vezetőiből, de kettőt azért mondok: az intelligencia és az elegancia. Azt a bizonyos karizmát nem is említem, mert azt nem lehet megtanulni, de szívós munkával valamelyest lehet pótolni a felnőtté válás sorsdöntő éveinek mulasztásait.
A magamutogatás, a gyötrő szereplési vágy a ripacsokban elnyomja az önkritikát, elhiszik magukról, hogy nem őrültek, hanem zsenik. A legjobban az fáj nekik, ha nem foglalkoznak velük, csak szelíd mosollyal kikerülik őket, mint a részegeket. Az a politikai tábor, amely rögeszmésen az ellenfél szidalmazásával van elfoglalva, előbb-utóbb nevetségessé válik, szónokaik önmagukat is megalázzák minden faragatlan és mosdatlan tréfájukkal. Igazi demagógok, de szerény képességeik miatt csak a hordószónokok kategóriájában. Mindig valami vagy valaki ellen tüntetnek, mert saját gondolatuk nincsen, csak annyi, hogy így nem jó, de majd ők megmutatják, újrakezdik, lebontják a régit, sőt kedvenc, régi mondásuk szerint a történelem szemétdombjára vetik. Cseppet sem zavarja őket, hogy ők maguk kukorékolnak az általuk összehordott szemétdombon, a vak és féltékeny düh mindennel szemben, ami nem az övék, átkozódásra készteti őket. Próbálkozni lehet arculatváltással, de arcokat nem tudnak cserélni, és mindegyik arc önmagát leplezi le. A labilis személyiség torz önképe fegyelmezetlenné tesz, a bemagolt beszédek tapsra váró hatásszünetei mögött űr tátong, mert a hazugságot szeretnék igazságként eladni. Igyekeznek nem Simon Gábor egyre szaporodó bankszámláira gondolni, inkább a sajátjukra, amikor a szegényeknek azt ígérik, mindent elvesznek a „gazdagoktól”, de nem megy az erőlködés. „Kérem”, „tudják”, „éppen ezért mi”, hajtogatják, de már nincs meg a „munkásököl, vasököl” brutális egyszerűsége, hiszen ők most demokraták, akik a diktatúra ellen harcolnak, sőt a bolsevizmus ellen. Még saját közegükben is idegenként mozognak, zavart mosolyuk mögött nincs meggyőződés, ahogyan belső béke és szeretet sincs. Talán soha nem énekelték, nem is ismerik azt a szent éneket, amelyben Boldogasszony anyánkhoz fohászkodunk évszázadok óta: „Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról.” A szégyentelenség, az istentelenség és a lélektelenség sokkal nagyobb bűn, mint az intelligencia és elegancia hiánya. Szegény magyarok, akik még bennük hisznek! Bocsássunk meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. De a szónokaik tudják.”
Mondott ő már mást is:
„2010. 10. 6.
A devizahitelek átváltása nagy károkat okozna, a kormánynak pedig meg kellene értenie a piacok működését a korlátozás helyett – mondta Király Júlia, az MNB alelnöke a Figyelő konferenciáján.
Mik ezek?
A magyar kormánynak nem szabad megmenteni a devizahiteleseket, annak költsége túl magas lenne – mondta Király Júlia , a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
A devizahitelek forintra való átváltása 6 százalékos GDP-csökkenéshez vezetne. A kormánynak a piacok korlátozása helyett megértenie kellene annak működését – tette hozzá….
A jegybank alelnöke bírálta a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását is. Mint mondta: a kilakoltatás felfüggesztése azzal járhat, hogy „meggyilkolja az egyébként is nehezen működő hazai jelzálogpiacot”. Rámutatott: a szociális háló megteremtése, fenntartása az állam feladata, de ez esetben nem a kilakoltatás felfüggesztésével, hanem a szociális bérlakások megteremtésével kellene a problémát orvosolni. Az MNB alelnöke egyúttal azt szorgalmazta, hogy az állam engedélyezze a pozitív adóslista bevezetését az országban.”
Az új kormány jövőre egy üres államkasszát fog átvenni. Annyira biztosak benne, hogy új kormány lesz. De miért ennyire biztosak benne? Lehet igazuk van. Tudnak már valamit vagy sejtenek, éreznek valamit? Lehet nem véletlenül ennyire biztosak benne mert „kiéhezett” az ellenzék is egy jó gazdasági szakemberre. Játszunk el a gondolattal ez ügyben. De lehet, hogy nem fogják a véletlenre bízni mert ha üres lesz megint az államkassza jövőre 2022-ben a 2019 covid járvány negatív egészségügyi és negatív gazdasági bekövetkezése miatt és így egy 2009 -hez hasonló állapot áll elő mint ami a 2008 válság után annak rendbetételét is egy gazdasági szakemberre bízták 2009-ben most is arra fogják bízni vajon jövőre 2022-ben? Ez szinte biztos aki ért hozzá tehát nem akárkire aki nem járatos benne arra nem hanem arra aki járatos benne tapasztalatokkal. Mert hiába szidták Bajnait 2009 -ben akkor róla mondták, hogy üres államkasszát adott át. Azért nem teljesen legfeljebb csak félig volt üres az államkassza akkor a 2008 gazdasági válság folyományaként de a stabilitást és feltételeket megteremtette a lehetőségeknek a fejlődésre Orbán így már ha részben is de 2010 -ben már a „készbe” ült bele készen kapott mindent még ha csak részben is de azért volt könnyebb dolga és azért szárnyalt az ország 2010- től 2019 ig mert az alapfeltételek megvoltak előtte már teremtve. De ha üres államkassza lesz most lehet ,hogy az tényleg most teljesen üres lesz 2022-re főleg, hogy jön nagy osztogatás most nem félig lesz üres mint 2010 ben hanem most lehet teljesen üres lesz emlékezetes nagyon emlékeztethet sokunkat ez a 2009 eseményeihez amikor a 2008-as gazdasági válság után új „átmeneti” kormány Bajnai Gordonnal az élen megalakult a Bajnai kabinet mint gazdasági szakember, üzletember, területfejlesztési szakember,közgazdász,menedzser és mint miniszterelnök próbálta „gatyába rázni” az országot. Most a 2009 – 2010 hez hasonló üres államkassza jön 2022-ben. Ki tudja azt rendbe rakni? Egy gazdasági szakember. Ki lehet a gazdasági szakembere az ellenzéknek? Nem nehéz kitalálni. Bajnai Gordon. Lehet itt a világgazdaság és az Európai unió „kék sisakos” emberkéi készítik elő a terepet Bajnainak ? ? Nagyon nem volnék meglepve. Valamit sejtenek az emberek. Mivel az 1 hónapja történt előválasztás után nagy a csend Gyurcsány és Dobrev mintha háttérbe vonult volna Márki Zay sem mond érdemlegeseket mintha egy „vihar előtti csend” lenne ami azt sejtetheti, hogy valami történni fog valami olyasmit éreznek sokan, hogy jövőre se Orbán se Márki Zay nem lesz miniszterelnök de még csak Gyurcsány se és Dobrev sem hanem ki tudja lehet jön Bajnai? Mert tény és való vagy szeretjük vagy nem szeretjük de jó gazdasági szakember Bajnai úgy a „maga módján” és ráadásul volt már tapasztalata 2009-ben miniszterelnöki tapasztalata is volt. Lehet a „varázs cilinderből” hirtelen őt húzzák majd elő ? Nem volnék meglepve. Bajnai lenne újra a miniszterelnök, Márki Zay miniszterelnök helyettes, Karácsony Gergő miniszterelnöki tanácsadó, Jakab Péter a kormányzó nagy frakció frakcióvezetője, Donáth Anna frakcióvezető helyettes, Dobrev külügyminiszter, Gyurcsány meg mint kampánytanácsadó. Nagyon nem volnék meglepve egy ilyen esetleges forgatókönyvön. Mert ugyebár Bajnainak már vannak is tapasztalatai miniszterelnökként 2009-ből. Valamint gazdasági szakember is, közgazdász, menedzser, területfejlesztésben is járatos. Lehet szeretni vagy utálni nem elfogadni vagy elfogadni de ő is „ismeri a dörgést”, hogy mi merre s, hogyan és már van miniszterelnöki tapasztalata és jól jöhet egy esetleges kormányváltáskor szakértői kormány élén. Lehet Bajnai az egyesült ellenzék állandó embere le(het) majd feltételes módban tehát ha. Jelenleg a fideszben állandó ember Orbán Viktor. Sejtések, megérzések vannak mert itt valami „nagyon van a levegőben”. Méghozzá az is, hogy az ellenzéknek is szüksége lehet egy gazdasági szakemberre olyanra aki volt is már miniszterelnök de az biztos, hogy nem Márki Zay. Az új kormánytól jövőre 2022-ben az biztos, hogy nagyok lesznek elvárások tehát bárki is lesz a miniszterelnök szó szerint mindig ébernek kell lennie és naprakésznek bárki is lesz az és a 2026 euró fizetőeszköz bevezetésére szükség lesz, stabilitásra annak megőrzésére, elért eredmények megvédésére, jó dolgok továbbvitelére, konstruktív együttműködésre, stb…. mert csak egy hiányában is ha hiányozna akkor megkérdőjeleződne a kiszámíthatóság. Stabilitásra, kiszámíthatóságra, tervezhetőségre pedig szükség van az országban és a gazdasági eredmények megőrzésére, fejlesztésére annak javítására, romlás nélkül, visszaesés nélkül. Felkészül Bajnai ? ? ? Nem volnék meglepve ha így lenne. Cselekvési terv is kellesz új kormánynak aki ért is hozzá. Minimum : 1.Azonnali beavatkozás, 2.Egyensúlyteremtés, 3. Bizalom újjáépítése az alapoktól, 4.Növekedési pályára állítása az országnak, 5. Dinamikusság, rugalmasság, 6. Nemzeti minimumok megfogalmazása mint érték amihez igazodni lehet és a többi …… Tehát elvárások és igények nagyok lesznek az biztos jövőre az új kormánytól. Véletlenre és akárkire ezt nem lehet bízni az is biztos mert szakértelemre és hozzáértésre szükség lesz. Ellenzék tudja is ezt biztosan számolnak ezzel, hogy elvárások és igények nagyok lesznek az új kormány felé azt bárkire nem lehet lesz bízni mert egy országot elvezetni szép de egyben felelősség is és szakértelemmel is kell, hogy járjon. Azt bárkire nem lehet bízni. Lehet ezért merülhet fel az ellenzékben majd, hogy akkor olyanra kéne bízni akinek már volt benne tapasztalata még ha „rögös utakon” vezetett is út de olyanra akinek volt benne tapasztalata. Ellenzék fejével gondolkodik az ember akkor eljátszik ezen gondolatokkal mert lehet ellenzéknek is megfordultak már ezek a fejében vagy lehet, hogy hasonló gondolatokkal eljátszottak ők is.
Nem volnék meglepődött ha politikai téren is a történelem ismételné önmagát. Mert ha megfigyeljük valamilyen formán a történelmi korok mindig vagy hosszabbítanak vagy ismételnek vagy a kettő együtt újra ismétléssel majd azt már hosszabban hosszabb távon nagyobb hosszabbítással. Valamint egy „Amerikás” választási rend jöhet mint ami az USA-ban ez az egy lehet benne újdonság tehát 2 nagy tömb. Magyarországi ellenzékek helyett egyesült ellenzék ami a fidesz kihívója lesz ugyanazon az erős versenypályára felkerülve.
Fidesz konszolidációt is ígért nem váltotta be. Ez is az új kormányra vár majd. Sok igény és elvárás mellett ez is elvárás lesz az új kormánytól, hogy konszolidáljon, konszolidáció legyen és többi elvárások is szolidaritás, éberség, figyelem, bizonyíthatósága jó kormányzásnak, fenntartható fejlődés, Időtálló alkotmány demokratikus elv mentén, láthatóvá tenni kormányzást közösen emberekkel és mindig kint lenni az emberek között nagyobb nyilvánosság ezek is mind fontosak lesznek.
ez szép és jó, de ez már nem Magyarország, és már rég nem Fidesz
Az új kormánynak jövőre 2022-ben ha és amennyiben a szerencse is úgy akarja és véget ér a járvány és ha nem vetne újabb hullámokat a járvány és sikerülne megfékezni és ha magunk mögött tudnánk hagyni idővel a járványt ha és amennyiben akkor első lépésként a különleges jogrendet a veszélyhelyzetet kellene megszüntetnie, feloldania az új kormánynak jövőre amit 2022 júniusig akarnak kiterjeszteni. Feltéve ha vége lesz addigra a járványnak. Végtelenségig nem mutálódhat ez a vírus mert a sok mutáció idővel az is akár elképzelhető ,hogy a vírus mutációja maga falja fel a vírus önmagát. Sok oltakozás eredményes kell, hogy legyen és a nyájimmunitás is reméljük megszabadít minket a járványtól még ha ötödik járványhullám ha lenne is jövőre februárba (reméljük nem lesz) de ha lenne is utána sokan bíznak hatodik járvány hullám már nem lesz mert a mutáció végtelenségig nem mutálódhat vagy önmagát falja fel a vírus. Ebben reménykedünk, bízunk sokan. Egy Vírus élettartama 2 év biológiai tanulmányainkból ismeretes furcsa lenne ha még mutációval is tovább élne vírus. 2019 végétől jelent meg Kínából jövőre 2022-ben bőven meghaladja 2 évet vírus mióta itt van ezért is sokan bízunk benne oltások hatására, és nyájimmunitás által is a vírus és járvány eltűnik. Sokak álma, hogy jövő év közepén 2022 július körül már csak egy rossz emlék lesz vírus mert bízunk benne remélve véget ér örökre és nem tér vissza. Vírus nem csak betegséget de rémületet is hozott sok depressziós, pánikbeteg, neurózis. Tehát egészség megrontása mellett a lelkünket is tönkretette a járvány egy újabb járványhullámot sem egészségileg sem mentálisan, sem lelkileg nem bírnának már ki az emberek mert megviseli őket. Félelem nélküli világot szeretnének már az emberek egy egészséges járványmentes világot jövőre 2022-ben ,hogy ismét egészség legyen, határzárak feloldása, szabad utazás határok szabad átjárása, oltási igazolvány nélkül, vakcina útlevél nélkül, szabadon ennek feltétele a járvány vége térése nagyon sokan reméljük bizakodva, hogy ebből a „vírusrémálomból 2019 től 2021 ) ig tart és 2022-ben felébredve egy egészséges világ jön egészségben gazdagon, szabad utazással ebben bíznak sokan és remélik a hit és remény amiben bízhatunk ami reméljük elhozza a szerencsét, egészséget és szabadságot. Végtelenségig ki van zárva, hogy egy vírus mutálódjon hiszen ha sok oltakozás ki kell, hogy merítse a vírust, ki kell, hogy fárassza a vírust és ezzel elmulasztva. Bill Gates szerint is idővel lecsillapodik a járvány legalábbis olyannyira le, hogy minimális esetszámok lesznek csak így akár 2022 közepétől fellélegezhetünk 2022 közepétől vagy végétől szerencsés esetben pedig visszatérhetünk a normalitáshoz közeli állapothoz. Igaz ezt pár hónapja mondta mikor nem volt ez az új mutáns viszont mindenki erőn felül dolgozik azért, hogy ezt a járványt csillapítsák majd idővel magunk mögött hagyjuk. Az emberek nagyon szeretnék már látni a „fényt az alagút végén” ami a remény mert sajnos sok mindenkit megviselt a vírus egészségileg és mentálisan is.
„Egy Vírus élettartama 2 év biológiai tanulmányainkból…” Büfészak?
mintha a spanyolnátha ( influenza ) vírus 100 éves lenne. ????
mi van , ha partizánként bujkál benned a varicella zoster olyan félévszázadot ?
„Az övsömör kialakulásáért ugyanazon vírus felelős, amely a bárányhimlőt is okozza – ez a herpes vírusok családjába tartozó varicella zoster vírus. Övsömör csak azokon alakulhat ki, akik korábban már átestek bárányhimlőn.
A bárányhimlő gyógyulásakor a varicella zoster vírus nyugvó, inaktív állapotban a szervezetben marad, mégpedig a gerincvelői érző idegdúcokban. „
Azért Király Júlia sokkal szebb, mint képen látható hölgy
OLvassa valaki névtelen szómenését?
Javaslat a balosoknak! Ne törekedjetek az üres kasszához!!! ????
Miskolcon is nagyon tapostak a mínusz 53 milliárdért.? Az volt a sportállás gerjesztő + import eftás kiéheztető
Az éhségmenet meghozta eredményét ????
Ti a kampányban nagyvonalúan titkoltátok az adósságot. Aki csak alakszai kampányböfögéseit hallgatta azt hitette, hogy nem is miskolcon hanem kaliforniában él.
De az is eredmény, hogy most már nem cáfoljátok a minusz 53 milliárdot. Kis lépés a városnak, de nagy lépés egy román bérkommentcsicskának.
Ti minek tülekedtetek annyira 2010ben?