Miskolc. „Le van szXrva Kádár János…”

 

Dudujka Pál cikke

Két hidvégardói fiatal bányász – K. Imre és K. László – felett ítélkezett a minap a proletárdiktatúra bírósága. Egy jókedvű nótázás miatt – népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntettében bűnösnek találva – fél-fél év börtönt kaptak.

Még január 20-án, vasárnap estefelé történt, hogy két hidvégardói bányásznak koccintani támadt kedve. Nosza, nem fogták vissza magukat! Előbb egyikük otthonában mulatoztak, majd a földművesszövetkezeti italboltban folytatták a duhajkodást. Nem is volt ezzel semmilyen gond. Este kilenc óra körül már abba is hagyták önfeledt szórakozásukat és hazaindultak. Épp akkor, amikor a mozielőadásnak vége lett, így filmnéző tömeg lepte el a falu főutcáját. Imre és László ekkor úgy döntöttek, üde nótázással örvendeztetik meg a nem várt közönséget. Dalválasztásuk elég provokatívra sikerült, a következő nótát énekelték:

Dicsértessék Jézus-Krisztus,

Megbukott a kommunizmus!

Réztepsiben sül a lángos,

Le van szarva Kádár János.

Hruscsovszkinek nincsen szava,

Minden ruszki menjen haza!

Míg a ruszkik ki nem mennek,

Diákok iskolába ne menjenek!

Hüledezés, nevetés kísérte útjukat, s talán meg is úszták volna a dolgot, ha egy helyi kommunista és egy rendőr lakása előtt elhaladva nem kiabálták volna, hogy „Hol van az a kommunista, az anyja szentségit!?”

A nótázás és a kiabálás persze rendőrségi eljárást vont maga után. A szabadlábon védekező vádlottak azzal védekeztek, hogy olyan részegek volt, hogy nem emlékeznek semmire sem. A bíróságot azonban mentegetőzésük nem hatotta meg. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány vezetője, személyesen őfelsége, Kádár Elvtárs ellen szólt a nóta! Ez következménnyel kell, hogy járjon! Egy nóta – fél év börtön! Szép arány!

hnet.com image01

Az utaztató megjegyzése:

Büntetésük végrehajtását a Legfelsőbb Bíróság szeptember 17-én három év próbaidőre függesztette fel, így a bányászok végül megúszták a börtönt.https://bomie.hu/le-van-szxrva-kadar-janos/